Szekeres Viktor

A Jégvarázs 2-t szülővel együtt nézhetik meg a kisebb gyerekek

Megkapta a korhatár-besorolását az új Jégvarázs.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás a Jégvarázs második része, mely akárcsak az első epizód, PG korhatár-besorolást kapott. Ez szülői (vagy nagykorú) felügyelet ajánlását jelenti, azt, hogy esetleg lehetnek a filmben olyan dolgok, amiket egy szülő nem szívesen mutatna meg porontyának. Ennél már csak egy enyhébb korhatár, a G van, ami azt jelenti, hogy a gyerekkel filmet néző szülő semmire sem kapja fel a fejét, ami felzaklathatná a csemetét.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és ezúttal nem engedték bő lére a dolgot, hiszen csak az akciót, valamint a nézőben keltett veszélyérzetet említik, valamint azt, hogy némi "tematikus" elemmel is találkozhatunk a filmben, jelentsen ez bármit is. (Tippünk szerint mesékre jellemző ijesztő megoldások.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobs #3
    Ez nem csak mozis besorolás. Később lemezes, stream és tv forgalmazásnál is ez lesz az irányadó. Annyi, hogy első bemutató moziban lesz, így most sorolták be.

    Utoljára szerkesztette: grobs, 2019.10.12. 19:54:58
  • Merwenus #1
    Mert egyébként moziba egyedül küldöm a kisgyereket...