Szekeres Viktor

Előzetest kapott a jövőre induló új The Walking Dead-sorozat

Még nincs címe, de előzetes már jár neki.

Tavasszal kerül bemutatásra az amerikai AMC csatornán a The Walking Dead legújabb spinoffja, mely megkapta első teljes előzetesét, amiben feltűnnek a főbb szereplők, úgy mint Nico Tortorella, Alexa Mansour, Nicolas Cantu, Hal Cumpston, Annet Mahendru és Aliyah Royal is. Jordan Vogt-Roberts rendezte az első részt - őt a többség minden bizonnyal a Kong: Skull Island, valamint a The Kings of Summer alapján ismer.


A széria főhőse két fiatal lány lesz, és a sorozat afféle coming of age-történetként lett eladva, azaz két ember felnövéséről fog szólni a zombiapokalipszisben. A különlegessége pedig az lesz, hogy nagyjából egy évtizeddel a járvány kitörése után játszódik, zömében olyan kiemelt szereplőkkel, akik már ebben a posztapokaliptikus világban nevelkedtek.

Azt még nem tudni, hogy a sorozat itthon látható lesz-e az AMC-n, de ha a Fear The Walking Dead által követett mintát nézzük, akkor feltételezhetjük, mint ahogy azt is, hogy a hazai bemutatóra a világpremierrel egy időben fog sor kerülni a csatornán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flamer #5
    azert az elejen amikor megjelent negan azert utott. :) sztem akkor jovolt.
    aztan, hogy nem hullottak a fejek illetve hogy ot is 200an indultak megolni aztan a vegen csak azert se tettek meg.. na az adta be neki a kulcsot.
  • Ellaberin #4
    Pont ezt akartam írni. Negan féle évad már nagyon gyenge lett. Azt a karaktert egyszerűen nem tudta eladni a színész.
    Sajnos kifújt már régen a TWD....
  • molnibalage83 #3
    Már előre látszik a bukta. Ez pont olyan, mint anno a CSI Cyber. Nagyon butának kellett látni, hogy a mindenféle CSI végén indítson valaki egy spinoffot. A fősorozat is belassult és a végéhez közeleg, hiszen képregény alap nincs. A GoT-nál láttuk hova vezet ez...
  • Relixo #1
    Oké szóval az óriási nagy újdonság,hogy tini-zombis walking dead.... micsoda nagy ötlet igazán egyedi! A nyugdíjas otthonos-zombis féle mikor jön ? Esetleg ötvözzük a dolgokat legyen szuperhősös-zombis meleg karakterekkel (az amúgy is menő manapság)..... :D
    Pofám leszakad már komolyan,hogy hova süllyednek.
    Nemhogy inkább a régi igazi TWD színvonalat hoznák mikor még Negan a baseball ütőjével aprított vagy a "kormányzó" féle részek azok voltak az igaziak most már csak a barátok közt megy a fősorozatba is kb.