Szekeres Viktor

A Rambo írója is szégyelli a legújabb epizódot

Nem sikerült túl jól a Rambo: Last Blood, és ezt David Morrell is szóvá tette.

David Morrell, a First Blood írója, azaz azon mű készítője, ami alapján készült az első Rambo-epizód nem találta nagyon jónak a Last Bloodot, ahogy ő fogalmazott a film zagyvalék lett. Morrell, amellett, hogy egyetért a kritikákkal, azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy szégyelli magát, hogy a nevét összefüggésbe hozzál az ötödik epizóddal.


Persze Morrell véleménye csak egy a több millió közül, például a kritikusoknak a harmada úgy vélte, hogy a Rambo: Last Blood jó film lett, az IMDb-n pedig egyelőre 7,1/10-en áll az alkotás, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal valahol a 6-os régióban fog végezni, mint a Rambo 2 (a John Rambo 7/10-es lett). Ami igazán csalódás, hogy azok sem voltak igazán elégedettek a végeredménnyel, akik annyira várták a filmet, hogy az első napon megnézték: a CinemaScore felmérései alapján ezen nézők osztályzatai B-s értékelést átlagoltak, ami önmagában nem rossz, de a(z elfogultnak gondolható) rajongók körében inkább csalódásnak tekinthető, hiszen például a Downton Abbey folytatása 'A' érdemjegyet kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #3
    "Rambo az egy buzi!" - Tango (Sylvester Stallone)
  • kalapos01 #2
    A vége tényleg ütős volt, de előtte a 65 perc szappanoperára a kurvajó jelző kicsit erős, de azért jó, hogy ez a stílus bejön másoknak, szóval Stallone akkor nem tévedett.