Szekeres Viktor

Kisasszonyok: itt a szinkronizált trailer

Ilyen lesz a Little Women magyarul. Lehet.

Megérkezett a Kisasszonyok (Little Women) első előzetesének magyar változata. Általában azt szoktuk írni, hogy a korai szinkronos filmelőzetesek esetében, sem hangszereposztást, sem a fordítást nem kell feltétlenül véglegesnek tekinteni, hiszen a bemutatóig még sok minden változhat, nem tudni, milyen színész ér rá, illetve egyes mondatok, hogyan hangoznak kontextusban. És ez most is igaz lehet, hiszen még arrébb van a premier.


Az InterCom forgalmazásában itthon decemberben bemutatásra kerülő film hivatalos szinopszisa a következő: "Öt nő magára marad a házban. Az apa a polgárháborúban harcol: négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni.
Nem hajlandóak elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak… és persze szeretnek – és közben felnőtté válnak.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Ez adaptáció, itt nincs eredeti. Hacsak nem az elsőre gondolsz a 20-30 filmes változatból.
  • Montanosz #1
    hát maradok az eredetinél, valahogy a trailernél nem jött át hogy éheznek meg sokat drámáztak