Szekeres Viktor

Megvan Christopher Nolan új filmjének utolsó főszereplője

Himesh Patel is benne lesz a Tenetben.

A Variety arról értesült, hogy Himesh Patel (Yesterday, Damned, The Luminaries) is csatlakozott Christopher Nolan új akcióthrillerjéhez, a Tenethez, amiben a korábbi hírek alapján ugyancsak szerepelni fog John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Dimple Kapadia, Aaron Taylor-Johnson, Clémence Poésy, Michael Caine, valamint Kenneth Branagh.

A 7 országban forgatásra kerülő alkotásról természetesen nem lehet még sokat tudni, de az már kiderült, hogy a nemzetközi kémkedés világában játszódik a történet, aminek a forgatókönyvét maga Nolan írta. És a rendező szokásához híven részben IMAX-kamerákkal is fog forgatni a 70mm-esek mellett, ami még mindig nagy ritkaságnak számít Hollywoodban.

Christopher Nolan sikereiről mindent elmond, hogy legutóbbi öt filmjének nyitóhétvégéje sorban 158, 63, 161, 48 és 50 millió dollár volt, amik döbbenetes összegek, ezen rendezései amerikai összbevételei pedig 188 és 535 millió dollár között ingáztak, szóval csupa-csupa sikerről van szó. Amerikában 2020. július 17-én mutatják be a Tenetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #6
    Ez tok jo. Jo gyorsan dolgozok a rendezo ba' :)
    Hajnalban meg lett az utolso foszereplo, es este 20:15-kor arrol szol a hir itt az sg-n, hogy van mar bemutato is...
  • Ender Wiggin #5
    szerintem nem érdemes azon vitatkozni, hogy ki járatos és miben. nolan lehet hogy összesírta magát veled együtt, de függetlenül attól, hogy folytatás vagy eredeti, az 50 körüli már nem olyan hihetetlen. 20 éve még az volt...
  • zetortraktor #4
    (Csak a tisztesség kedvéért, ha Nolan, akkor részemről Eredet meg Memento - két nagy kedvenc. Az utolsó két filmjét (még) nem láttam, az első Batman nekem elég volt, a képregény cuccok sosem érdekeltek, a Prestige jó volt, az Insomnia amennyire vártam, akkora csalódás. Nem rossz, de... Szóval nem azért érvelek mellette, mert a szívem csücske.)
  • zetortraktor #3
    (Az ideieket nem néztem, és jogos, mert Jordan Peele 33 és 71 millió, ami WTF jó, Tarantino nem lenne rossz, de a 30 és 41 közé becsúszott egy 15, Michael Chaves meg elsőfilmesként csinált egy 26 milliós startot, talán ezek a legjobb eredeti cuccok.)

    Nyilván szó sem volt eredetiekről, szóval aki akarja, nyugodtan melléjük képzelhet random Star Wars vagy Marvel rendezőket, és kiderül, hogy ők a legjobbak, mondjuk a Russo-testvéreket 95, 179, 257 és 357 milliós kezdéseikkel.
  • zetortraktor #2
    Szerintem az a gond, hogy nem nagyon vagy jártas a bevételekben. A 48 van annyira döbbenetesen erős, hogy iszonyatosan örüljön neki egy rendező. Főleg, ha eredeti filmről van szó.

    A (saját maga által megalapozott) folytatásokat érdemes kivenni, mert csak zavaróak, de akkor is marad 63, 48 és 50. Van bárki, aki Hollywoodban ennek a felét is produkálta utolsó 3 filmjével? (Mert azért érdemes megkülönböztetni azt, hogy a filmet a rendező adja el, mint Spielbergnél, vagy a franchise, mint Peyton 'az meg ki' Reed Hangyaember 2-jénél.)

    Nem tudom. Simán lehet, hogy van, nem nézek utána (Villeneuve-re gondoltam hirtelen, de egy francot), de csak tavaly _hevenyészett_ számolás alapján a két legjobb eredeti film Corin Hardy és John Krasinsky munkája volt 50-50 millió körüli kezdéssel, míg a 3. Malcolm D. Lee-é 27 milliós kezdéssel. Az első kettő kvázi első filmes, de D. Lee utolsó 4 filmje 30, 20, 31, 27, ami nem rossz, bár csak az utolsó kettő eredeti.

    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2019.08.29. 13:11:46
  • Ender Wiggin #1
    A 150 feletti az lehet döbbentes, de azért 48-60-as filből akad pár...