Szekeres Viktor

Előzetest kapott a The Walking Dead-mozifilm

Andrew Lincoln főszereplésével 3 Walking Dead-filmet terveznek készíteni. Az első mozifilm lesz.

Múlt héten San Diegóban került megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melynek középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. A tévésorozatok között természetesen az egyik legnézettebb, a The Walking Dead is ott volt, mely pont képregény-adaptáció.

Tavaly számolhattunk be arról, hogy bár Andrew Lincoln kiszállt The Walking Deadből, a színész még nem mondott le Rick karakteréről, hiszen az AMC bejelentette, hogy tévéfilmeket készít a közreműködésével, az első körben hármat. A tervek szerint ezekben a filmekben szélesebbre tárnák a sorozat világát és természetesen kiderülne belőlük, hogy mi lett Rickkel a 9. évad 5. epizódjában történt evakuációját követően. Azóta annyi fejlemény történt, hogy kiderült, hogy mégsem tévés premiert kap a The Walking Dead-film, hanem mozisat. És egy videót is bemutattak hozzá.


Az első filmet jelen állás szerint idén forgatnák, de azt még nem tudni, hogy mikor kerülne bemutatásra, mint ahogy az sem ismert, hogy ki rendezné. Egy azonban biztos, a forgatókönyvet az a Scott Gimple írja majd, akinek irányítása alatt a nézők több, mint kétharmada intett búcsút a sorozatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Ez aztán az előzetes, hogy az SG szavait csépeljem: "brutális".