Szekeres Viktor

Kiderült, mikor kerül mozikba a Fűrész 9

Természetesen októberi film lesz az új Fűrész is.

Már korábban bejelentették, de mivel még nem írtuk meg, ezért pótolnánk a hiányosságunkat, miszerint a Fűrész-sorozat új epizódja 2020. október 23-án kerül bemutatásra az amerikai mozikban, ami azt jelenti, hogy nagyjából akkor kerül sor a premierre, mint az eddigi filmek esetében is, így a nézőknek nem kell szakítaniuk a Saw-nézési szokásaikkal.

Mint arról már 2017-ben beszámoltunk, itthon a közönség mindenképp vevő lehet egy kilencedik részre, hiszen a legutóbbi epizód, a Fűrész: Újra játékban (Jigsaw) nagy meglepetésre idehaza a legsikeresebb rész lett a szériában. Első nekifutásra 14 éve a független horror alig pár magyart érdekelt, de a második rész már 40, a harmadik pedig 60 ezer embert vitt be a mozikba, hogy aztán, főleg a Korhatár Bizottság szívózása miatt ne hozzanak több bevételt a folytatások. Szerencsére a 3D-s hetedik részt már nem érték korlátozások, így az ismét 60 ezer néző körül teljesített.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!