Szekeres Viktor

Ryan Reynolds és Gal Gadot is beszállt Dwayne Johnson 100+ milliós akciófilmjébe

Nemsokára kezdődhet a Red Notice forgatása.

Tavaly év elején számoltunk be arról, hogy a stúdiók között hatalmas licitálás folyt a Red Notice című akciófilmért, melynek az egykori The Rock lenne a főszereplője, Rawson Marshall Thurber pedig az írója és rendezője. Végül a Universal Pictures és a Legendary szerezte meg a jogait az eredeti, vagyis előzményekkel, más IP-kkel való kapcsolódási pontokkal nem rendelkező alkotásnak.

Akkor az volt a terv, hogy a bemutató 2020. júniusában lesz, amit később novemberre halasztottak. Ekkor a készítők némi tanakodást éreztek a stúdió részéről, s a Universal valóban némiképp kétkedve viszonyult a 130 millió dollár körüli büdzséhez, így amikor a szerződésük azt lehetővé tette, Thurber és Johnson a licitálásban a második helyen befutó Netflix számára is prezentálta a kész szkriptet tíz napja, mely kapott az alkalmon, és lecsapott a projektre.

A forgatáskezdésre 2020-ban fog sor kerülni és a film a Netflix révén a világ 190 országában egyszerre kerülhet bemutatásra, Johnson mellé pedig Gal Gadot és Ryan Reynolds is csatlakozott főszereplőként. Az is már korábban kiderült, hogy a Red Notice-nak globális vetülete lesz, a műfaja pedig heist thriller, vagyis a rablós-átverős műfajt képviseli majd. Azóta kiderült, hogy Johnson egy Interpol-ügynök lesz benne, akinek a világ legkeresettebb műtárgy-tolvaját kell elkapnia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    Szerintem fölösleges. Külföldön pláne, én pankrátorként nem is ismertem. De már régóta csak a saját nevén fut, az első Halálos iramban filmjében is így volt. Igazából már nagyon rég nem használja filmeknél.
  • takysoft #4
    arra kíván szerintem utalni, hogy ma már nem pankál(kodik) annyit... sőt, igazából kb semennyit.

    a The Rock az ottani neve volt. A filmes világban ezt kezdi maga mögött hagyi. Dwayne Johnson első munkáiban nagyben reklámozták, de mikor elkezdett Disney pricess lenni, akkor leszámolt vele kicsit.

    Persze ez megint akciófilm, szóval ide megint jó reklám lehet, bár már nem biztos, hogy kell...
  • mrzed001 #3
    @nlght : 5 pont

    " az egykori The Rock lenne a főszereplője"
    Miért, már nem az? Vagy elhalálozott ??

    Valakit sokat toszogathatnak hogy ennyire keményen szedi a fogalmazásgátlót ...
  • nlght #2
    "más IP-kkel való kapcsolódási pontokkal nem rendelkező alkotásnak"

    az ilyen magyartalan és technocollal összeragasztott mondat helyett elég lett volna annyit írni hogy:
    127.0.0.1
  • Ender Wiggin #1
    IP helyett SZT? Hogy magyaros legyen?