Szekeres Viktor

Nézik, de nem szeretik az emberek a horrorfilmeket

Újabb horrorfilm jött be kevésbé a rajongóknak.

Egy horrorfilm esetében megszokhattuk, de ettől még mindig furcsa látni, hogy a CinemaScore exit polljai szinte kivétel nélkül mindig alacsony értékelést mutatnak. Mármint az nem meglepő, hogy egy horrort rosszul fogadnak a nézők (ha 10 véletlenszerű embert leültetünk egy ijesztgetős vagy kaszabolós film elé, a többség lehúzná a végeredményt), de a műfaj esetében elég gyakori, hogy az első nap mozizói körében végzett felmérések C vagy D körüli érdemjegyet adnak (ami más műfajú film esetében szinte példa nélküli!), pedig azt gondolnánk, hogy a nyitónapon tényleg csak a fanatikusok mennek el megnézni a szóban forgó alkotást, azok, olyanok, akik értékelni fogják, amit látnak.

Az Amerikában a héten bemutatott Fehér éjszakák (Midsommar) esetében is ez volt a helyzet, ugyanis a film hiába jött be a kritikusok többségének (az 82%-os RottenTomatoes-értékelés 181 pozitív és mindössze 30 negatív előjelű kritikát takar), a közönség tagjai, akárcsak az új Gyerekjátékot csak C+ érdemjeggyel illették, azaz "3-as fölé"-vel, ami nagyjából azt jelenti, hogy az értékelések a teljes skálán sorjáztak, vagyis minden kimagaslóan jóra jutott egy totálisan lesújtó is, de sokan közepesnek vélték a végeredményt. (Összehasonlításképp a hétvége másik nagy premierje a Pókember: Idegenben 'A' értékeléssel zárt.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    Ezért nézek inkább zs-kat filmeket ilyen ijesztgetős műfajból, ők legalább nem veszik túl komolyan magukat. XD
  • duke #2
    "Nézik, de nem szeretik az emberek a horrorfilmeket "
    Engem a szokasos horrorfilm klisek idegesitenek. Mindenki sikoltozva menekul, es kozben 10 lepesenkent elesik a sajat lababan, igy a kenyelmes gyalog tempoban erkezo szorny, zombi megeroltetes nelkul utoleri. :)
    Ha harman vannak eletveszelyes helyzetben, akkor biztos osszevesznek valami nevetseges okbol, de aztan ettol fuggetlenul is, mindenki egyedul indul felderiteni a tok sotet lakast, pincet, barlangot. :) Sosem jut eszuk lampat szerezni elotte, vagy felkapcsolni a villanyt. :))
    Ezert aztan mindig a szornynek drukolok, hogy gyorsan intezze el az eletkeptelen debileket, es legyunk tul a baromsagon.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2019.07.08. 01:39:00
  • NEXUS6 #1
    Már kezdtem kiábrándulni a horror műfajból, de az utóbbi időkben volt 1-2 jó alkotás azért. Érdekes módon inkább sorozatok, Amerikai horror sztori, Furcsább dolgok. Nyilván nem az ijesztgetésre mennek rá, mint a mozifilmeknél, hanem a szürreális élethelyzetekre, a lassan felépített sztorira, egy mozifilmnél egyszerűen nincs erre idő.

    Bedobnak inkább néhány klisés szereplőt, akit nincs időd megszeretni, aztán jön a nagyüzemi ijesztgetés. Remélem ez a film nem olyan.