Szekeres Viktor

A hónap plakátja a Wonder Woman 1984-é

Sokan ki fognak akadni a színkavalkádtól, de ettől még tökéletes az új Wonder Woman-plakát.

Figyelemfelkeltő plakáttal kezdte el a Warner stúdió a Wonder Woman folytatásának, a Wonder Woman 1984-nek a reklámozását. Illetve valójában nem kezdődött meg a marketingkampány, hiszen azt Patty Jenkins, a rendező is megerősítette, hogy arra csak decemberben fog sor kerülni, amikor az első előzetest is kiadják, ezzel az anyaggal mindössze azt jelzik, hogy már csak egy év van a bemutatóig.

Az, hogy lesz második epizód, nem meglepő, hiszen a Wonder Woman Amerikában minden idők ötödik legsikeresebb szuperhős filmje lett (azóta már bejött elé pár film), amit akkor mindössze olyan alkotások előztek meg, melyek rendelkeztek valamiféle előzménnyel: a két Bosszúállók-epizód, valamint a két A sötét lovag-film Christopher Nolantől. Természetesen a WW nem csak Amerikában lett sikeres (413 millió dolláros bevétel eddig), hanem világszerte is. Amerikán kívül 409 millió dollár folyt be a vetítésekről.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csicso82 #4
    Általában egyetértek, sok szuperhősnek van eltúlzott szerelése, de az övé ha jól tudom arra a kultúrára vezethető vissza, ahol nevelkedett az amazonok között, vagy hogy is hívták magukat, az a csupa nő társadalom. Ott mindenki ilyen görög-római ókori stílusban tolta.
  • kalapos01 #3
    Tippre júniusnak nem volt, de... Ezt most muszáj megtennem: csak egy szimpla keresés és jé... konkrétan szeptember óta három hónap plakátja volt a 9 hónapra, tehát helyesen minden hónapban 0,33 plakátja van. Tévedni persze emberi dolog, de nem rákeresni, lámaság.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2019.06.06. 19:38:45
  • hawkie22 #2
    DE mi ez a szerkó? Cirkuszba megyünk vagy mi?
  • Ender Wiggin #1
    Még jó, hogy minden hónapnak több plakátja is van...