Szekeres Viktor

Végre hírek a Spawn rebootja kapcsán

Egy ideje nem nagyon hallottunk a Spawn - Az ivadék rebootjáról.

Ahhoz képest, hogy már 2017-ben arról írtunk, hogy nemsokára kezdődhet a Spawn képregény-adaptáció rebootjának forgatása (mert arról beszéltek az érdekelt felek), még mindig sehol nem vagyunk a filmmel. De legalább van némi infónk róla, hiszen tavaly május óta elég nagy volt a hallgatás a projekt háza táján.

Todd McFarlane, a képregény készítője és a film tervezett rendezője a Comic Booknak adott interjújában elmondta, hogy a költségvetés csak arra vár, hogy elköltsék, azonban ehhez az kell, hogy minden pénzt szállító entitás (producer, gyártó stúdió) rábólintson a forgatókönyvre, és egyelőre azt várják, hogy az érdekelt felek közös nevezőre jussanak a szkript kapcsán.

Tavaly májusban egyébként az is kiderült, hogy a Spawn fő karakterét a szerepért már hosszú évek óta kampányoló Jamie Foxx játszhatja el, ő lehet Al Simmons a 10-12 milliós költségvetéssel rendelkező darabba. A képregény készítője azt is elmondta, hogy igen sötét tónusú filmre kell számítani, ami erősen korhatáros lesz, jóval korhatárosabb, mint a Deadpool, de ez is persze "csak" afféle hard R-korhatárt jelent, nem fognak átcsúszni az üzletileg vállalhatatlan NC17-es besorolásba. Arról is szó volt már, hogy a készítő trilógiában gondolkodik, az első film nem eredettörténet lesz, és hangnemében a Jákob lajtorjájára fog némiképp hajazni.

Az első Spawn-film 1997-ben világszerte 87 millió dollár bevételt produkált, és jóval nagyobb költségvetésből készült, mint a mostani, aminek 10 milliós a büdzséje. Ez persze nem meglepő, hiszen az olcsó filmekre szakosodott Blumhouse az egyik gyártója. Később egyébként a képregényes figura egy animált HBO-s minisorozatban is szerepelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #8
    A 10 millát megkapja Fox, a többi t majd összekukázzák...
  • Dynamic #7
    Valami olyasmiről volt szó korábban, hogy McFarlane nem látványfilmet tervez, meg nem lesz a sztori annyira Spawn centrikus, mint mondjuk az előző. Ez mondjuk igazán kár, mert a Spawn alapvetően üvölt azért, hogy látványra is nagy hangsúlyt fektessenek. Meg hát hiába egyenlő Spawn McFarlane-nel, mozifilmet még soha nem rendezett. Mindezt összevetve kicsit szkeptikus vagyok.
  • kalapos01 #6
    Ja, és a legfontosabb tényező, amivel spórolni lehet: a forgatási napok száma. Ha azt le tudják csökkenteni, akkor hatalmas össze takarítható meg.
  • kalapos01 #5
    10 millió dollár bármire elég, csak akarni kell. Ha nem nagyszabású a produkció és nem kell helyszínre menni (mert a legtöbb pénzbe valóban az utcai forgatás kerül, bármi, ami bizonytalansági tényezővel bír), a sok Blumhouse-horror a töredékéért készül, egy alig másfél milliós Insidious sem néz ki szarul, és nem kell hozzá 10 millió. Mondom, az egészet egy random sorozatepizóddal kell összehasonlítani - persze attól eltekintve, hogy a filmeknél ki kell építeni az infrastruktúrát meg a díszleteket, míg a sorozatoknál az adott az első rész után. (Ld. a Don't Breath-et konkréton Pomázon készítették, de arra tényleg elég volt egy stúdió. Ha az ember tudja, hogy kötött a költségvetése, akkor nem fog 100 ezret költeni egy dal licencére)

    Egy Spawn sötétben, virtuálisabb irányba elvitt díszlettel és nem A+ effektekkel is kihívás kevesebb pénzből, de manapság már nagyon sok mindennel tudnak számítógép révén spórolni. Ha azt mondják, hogy ennyi, akkor nem lehetetlen. És nyilván nem azért ennyi a büdzsé, mert zséfilmet akarnak.
  • Zombee #4
    Azért a Brightburn sem egy különösebben látványos film, ahol meg CGI van, az bénácska is volt. A Spawn ennél látványosabb dolog.
  • Zombee #3
    Nehogy azt hidd, hogy a kosztümös, díszletes megoldás olyan olcsó. Ráadásul azt ki is kell találni, hogy legyen. CGI-nél eldöntöd mit akarsz, animálod, de a praktikus effektek ennél kreatívabb dolog. 10 millió dollár egy kétszereplős, egy helyszínen játszódó drámának is kevés.
    Összehasonlításképpen: a Vaksötét (Don't Breathe) került 9,9 millióba, de azt egy kertvárosi részen forgatták, meg többnyire házon belül.
    Vagy A texasi láncfűrészes remake, de az meg 2003-ban került ennyibe, és az se egy látványorgia.
  • kalapos01 #2
    Annyi pénzből megcsinálnak 3 Titans vagy The Flash epizódot, ami 120 perc, nyilván nem A+, de nincs gond vele. Vagy ott a Trónok harca.. Vagy feleannyiból elkészült a Brightburn. Mégiscsak pár milliárd forintról van szó. Csak akarni kell. Manapság olyan olcsó és rohadt jól kinéző rövidfilmek készülnek, hogy a pénz sok mindenben nem akadály.
  • nlght #1
    10 millió dollár? Elég arra amcsi mértékkel, hogy egy színházi produkciót levezessenek belőle. Vagyis nem lesz benne CGI, vagyis vmi kosztümös balfaszkodás lesz sok rizsával. Vicc az egész. Tuti bukó lesz.