Szekeres Viktor

Itthon nem robbantott akkorát a John Wick 3

Nálunk is nagy siker a John Wick folytatása, de közel sem érkezett annyi új néző, mint máshol.

Aki követi az amerikai bevételi eredményeket, illetve a hazai mozis nézőszámokat, az érdekes párhuzamra lelhet, miszerint a véletlenszerű előfordulásnál jóval gyakrabban fordul elő, hogy egy film Amerikában annyi millió dollár bevételt hoz nyitóhétvégéjén, mint amennyi ezer néző megnézi itthon csütörtök és vasárnap között. A teljesen tudománytalan összefüggés úgy alakult, hogy a John Wick, 3. felvonás: Parabellumra is nagyjából, legalábbis hibahatáron belül igaz volt.

Magyarországon ugyanis Keanu Reeves akciósorozata volt a legnézettebb film hétvégén 51 559 nézővel (az amerikai bevétel 57 millió volt) - nem sokkal megelőzve a második hetes Csaló csajokat, amit most 46 184-en néztek be és már az év legsikeresebb filmjei között van idehaza. A John Wick 3 ezzel a teljesítményével ugyan felülmúlta a második epizód kezdését, azonban közel sem annyival, mint Amerikában, hiszen két éve az akciófilm éppen aktuális epizódja 46 027 nézővel debütált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!