Ötvös Tibor

Soha véget nem érő végjátékot kaptak a Bosszúállók

Megérkezett a Marvel univerzum 21 filmjét megkoronázó alkotása, a Bosszúállók: Végjáték, melyben valóban lezárul egy korszak. Spoiler-mentes kritikánkban sorra vesszük, mennyire érte meg a várakozást a 182 perces végső felvonás.

Hogy tetszett a Bosszúállók: Végjáték?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
Nem túlzás azt állítani, hogy a Marvel megváltoztatta a képregény-filmekről alkotott elképzeléseinket a Vasember moziba kerülésével. Robert Downey Jr. telitalálat volt az élete gyertyáját két végén égető milliárdos feltaláló szerepére és szép lassan minden fontosabb karakter megkapta a saját filmjét. A Bosszúállók volt az első, melyben összehozták a csapatot és mivel szakértő kezek dolgoztak rajta, meg is lett az eredmény: kirobbanó siker és zöld lámpa a további hősök bevonásának. Ezek után rendszeresen egy-egy Bosszúállók filmmel zártak le korszakokat a Marvel-univerzumban, legutóbb pedig a Végtelen háborúval kiiktatták a fele csapatot.

A Russo-fivérek nem kevesebbet vállaltak, mint hogy a szokásos korszak lezárás helyett ezúttal a Marvel univerzum eddigi 21 alkotását koronázzák meg és nem mellékesen számos karakter sorsának végére tesznek pontot. Éppen ezért volt nagy kérdés, hogy hogyan is hoznak vissza olyan figurákat, akikről biztosan tudjuk, hogy kapnak még legalább egy filmet (Pókember vagy a Galaxis őrzői) és kiktől kell végleg elköszönni. Mivel a kritika nem tartalmaz spoilereket, így a fentiekre nem térhetek ki, de annyit elmondhatok, hogy a többséget sikerült ügyesen beépíteni a történetbe. Persze volt rá 182 perc, amivel messze a leghosszabb Marvel film lett és ez az egyik nagy negatívum is egyben. De erről később.



A történet ismert: Thanos csettintett, az univerzum fele kihalt, a másik fele próbál túllépni a történteken. A megmaradt Bosszúállók Thanos nyomában járnak, hátha sikerül a köveket visszaszerezni és egy csettintéssel visszahozni mindenkit az életbe. Ha jól számoltam, ez nagyjából a film első 15-20 perce, de ennél többet nem érdemes elárulni, mert az már az élmény rovására menne. Annyit elárulok, hogy az egész nagyon jól van összerakva és bár viszonylag sok vonalon halad a cselekmény, szépen egyben vannak tartva a szálak. Ráadásul igazi geek-csemegék is bekerültek a filmbe és nem csupán említés szintjén. Igen, a trailerben bőven akadnak ál-jelenetek, melyek szerepelnek a filmben, de nem úgy vagy azzal a szereplővel, akit láthatunk.

A megtévesztés miatt így lesznek nagyon nagy meglepetések, és persze csavarok is akadnak bőven. És bár mindenki nagyon odatette magát (még a szerepét mindig látványosan unó Scarlett Johansson is), mégis a közegből kiemelkedik három karakter: Vasember, Thor és Amerika kapitány. Az ő csettintés utáni élményeik adják a történet és a cselekmény gerincét és azt kell mondanom, Chris Hemsworth még ebből a trióból is kilóg. A villámisten szerepében ismét inkább a komikus vénáját tudja kamatoztatni és magasan ver mindenkit. Robert Downey Jr. persze kisujjból kirázza a milliárdos alakját, Evans pedig inkább a drámai és érzelgős vonalat viszi tovább, szóval rájuk sem lehet panasz, de egész egyszerűen Thor karaktere klasszisokkal alaposabban lett megírva, mint a többieké.

Ennek köszönhetően viszont szinte minden más karakter teljesen a háttérbe szorul. Még Sólyomszem, Banner és Hangya kapott kicsit nagyobb teret, de a többiek szinte csak statisztálnak. Ez számomra negatívum, hiszen a Végtelen háborúban megmutatták, hogy az írók képesek több szereplőnek is mélységet adni. Ugyanakkor aki azt gondolta, hogy a Végtelen háborúban sorakozott fel az összes Marvel-hős, az most csak kapkodja majd a fejét, mikor szembesül a teljes brigáddal. A végső összecsapás pedig hangulatában és ritmusában simán lepipálja az elődök bármelyikét (talán csak a New York-i harc veheti fel vele a versenyt) és természetesen a látvány is nagyon ott van. A külsőség egyébként végig nagyon magas minőséget képvisel, egyetlen pillanatig sem lóg ki a számítógépes grafika a közegből.



Nagyon sokat lehetne még írni a Bosszúállók: Végjáték kapcsán és dicsérni a látványt, a hangulatot és a történetet, de sajnos ezt már csak spoileres hozzászólásokkal lehetne megoldani. Így inkább a fő negatívumot emelném ki: a játékidőt. 182 perc elképesztően sok, és nem azért, mert nem tudunk végigülni akár egy hosszabb filmet is - de ehhez kell egy folyamatos ritmus. Itt sajnos azonban az utolsó 20 perc már inkább fárasztó. Úgy is mondhatnám, hogy A király visszatér effekt lép fel - mintha nem tudnák lezárni az alkotók a dolgot, így egyszer csak elvágják a cselekményt. Annyi spoiler pedig mindenképpen jár, hogy ezúttal nincs semmilyen extra jelenet a stáblista után, szóval nem kell végigülni és kivárni a semmit.

A Russo-fivérek nagyon kitettek magukért és ha kicsit bátrabban vágták volna meg a forgatókönyvet vagy pedig a végét gyorsabban zárják le, akkor a Végjáték lehetne minden idők egyik legjobb szuperhős filmje. Így azonban "csak" egy nagyon látványos és kiváló humorral rendelkező, de a hosszú játékidő miatt itt-ott unalmassá váló filmet kapunk, ami mégis a nyár legszórakoztatóbb alkotásának tűnik. Ezek után persze nagy kérdés, hogy merre halad tovább a Marvel univerzum és hogyan fogadja majd a közönség a további filmeket. Mert a DC is kezdi megtalálni a saját hangját és a Végjáték után alapjaiban kell megújulnia ennek az univerzumnak. Szóval a Pókember: Hazatérés még a régi vonalat viszi, utána pedig eldől minden. De az még a jövő, addig is irány a mozi, mert a Végjáték a rajongók számára kihagyhatatlan film.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame)
szinkronizált, amerikai fantasztikus akciófilm, kalandfilm, 182 perc, 2019
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Anthony Russo, Joe Russo
Producer: Kevin Feige, Victoria Alonso, Louis D'Esposito, Jon Favreau, Stan Lee, Trinh Tran
Forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely

Brie Larson (Carol Danvers / Marvel kapitány)
Karen Gillan (Nebula)
Scarlett Johansson (Natasha Romanoff / Fekete Özvegy)
Robert Downey Jr. (Tony Stark / Vasember)
John Brolin (Thanos)
Chris Hemsworth (Thor)
Chris Evans (Steve Rogers / Amerika kapitány)
Mark Ruffalo (Bruce Banner / Hulk)
Jeremy Renner (Clint Barton / Sólyomszem)
Don Cheadle (James Rhodes / Hadigép)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • subotal #7
    Konkrétan az időutazással a köveket hozták vissza, nem a halottakat!
    :P
  • Ender Wiggin #6
    Bobby Ewing zuhanyozása óta nem láttam ennyire fantáziátlan, gyáva, és előrelátható fordulatot, mint ez: "az időutással hozzuk vissza az összes halottat, mert szerződésük van még pár filmre".
  • Dynamic #5
    Szerintem az első Bosszúállók nem is annyira jó. Csak akkor elájultunk, mert teljesen újszerű volt, hogy különböző filmek szereplőit egyberántották és EZ az élmény maradt meg valójában. De én pl. nem nagyon érzek késztetést, hogy újranézzem, míg a Végtelen Háborút igen.
  • fotolit #4
    Fura, de én még mindig az első Bosszúállókra esküszöm. Ott a karakterekről szólt a film, a saját problémáikról, személyiségük bemutatásáról, vívódásaikról és az invázió fenyegetése csak amolyan látványnak, körítésnek volt ott. Ebben az utolsó két filmben viszont már fordítva van, minden csupa látvány, csupa ugra-bugra, a karakterek meg csak úgy "felolvassák" a szöveget, azt' csókolom. Picit mintha már ők is unták volna. Az egész olyan ''kell valami cselekmény még a nagy zúzás előtt" érzést kell. Nem volt már súlya.
  • Zoliz #3
    "Itt sajnos azonban az utolsó 20 perc már inkább fárasztó."
    Ebben tökéletesen egyetértek.

    Nekem az első 1,5 óra tetszett aztán olyan szintű bugyutaságok kezdtek indulni több szálon, hogy csak fogtam a fejem. A vége meg aztán totálisan lefárasztott. Úgy kell elképzelni, hogy telezabáltad magad édességgel majd ezután tömény cukrot öntenek rád amit már csak kihánysz és alig várod, hogy levegőhöz juss. Sok volt ez már, jó hogy vége.
  • Ender Wiggin #2
    "Ha az, akkor miért nincs benne a címben a cím?"

    Mert az is spoiler lenne? :-)))))
  • zetortraktor #1
    " Soha véget nem érő végjátékot kaptak a Bosszúállók "

    Csak az a kérdés, hogy melyik filmről szól ez az írás, és hogy kritika-e. Ha az, akkor miért nincs benne a címben a cím?

    "Spoiler-mentes kritikánkban"

    Annak viszont örülök, hogy felhívják a figyelmet, hogy a többi kritikával ellentétben ebben nincs spoiler.