Szekeres Viktor

Itthon is a Shazam! volt a legnézettebb, de...

Magyarországon hétvégén a Shazam!-ot látták a legtöbben moziban.

Ritka az ilyen, de itthon is ugyanaz a két film vetélkedett a mozis toplista első helyéért, amelyik Amerikában. S tették mindezt olyan eredménnyel, melyek révén nagyjából össze lehet hasonlítani, hogy melyik szerepelt arányosan jobban, illetve rosszabbul az amerikai eredményekhez képest. Ugyanis, ha az elmúlt 10-15 éves hazai mozis bevételeit megnézzük, akkor észre lehet venni, hogy egyes filmek hazai nyitóhétvégi nézőszámai érdekes korrelációban állnak az amerikai nyitóhétvégi bevételi adatokkal.

Például a Shazam! Amerikában 53 millió dollárt hozott vetítése első három napján - itthon pedig 53 ezer nézőt érdekelt csütörtök és vasárnap között, ami azt jelenti, hogy bár két teljesen másféle mérőszámot vetünk össze, nagyjából hasonló eredményt produkáltak a filmek a két piacon: erős, de műfajukban kiemelkedőnek nem mondható kezdést.

A hét másik premierje, a Kedvencek temetője Amerikában 25 millió dollárral kezdett, ami a horror műfajában kifejezetten jónak mondható, itthon viszont a 37 914 néző egyenesen kiemelkedő eredményt jelent. Ez természetesen elég is volt a film számára a második helyhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!