Szekeres Viktor

A vártnál is nagyobbat tarolhat a Marvel kapitány

Itthon még nem tudni mekkora tömegeket mozgat meg a Captain Marvel, de Amerikában elég nagyokat.

A Disney 125 milliós startot, azaz nyitóhétvégét vár a Captain Marveltől, azonban egyes előrejelzések akár 150 milliós dolláros kezdést is kinéznek a képregény-filmből. Nos, lehet, hogy a valóság még kedvezőbb lesz a gyártó stúdió számára, hiszen a csütörtöki elővetítések során a film 20,7 millió dollárt termelt, mely összeg péntek éjszakára 60-70 millióra is ugorhat, márpedig a közönségreakcióktól függően ez 135-175 millió dolláros hétvégét jelenthet.

A filmet Amerikán kívül is bemutatták már jó pár országban, és két nap alatt 44 millió dollár bevételt generált Kínán kívül, a kínai becslések pedig 34 millió dolláros nyitónappal számolnak, ami a Bosszúállók 3 után minden idők második legerősebb Marvel-kezdését jelentené. Kína mellett a legtöbb bevételt Dél-Korea, Indonézia és Brazília szállította.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!