Ötvös Tibor

Beváltotta az ígéreteket Alita: A harc angyala

James Cameron és Robert Rodriguez feldolgoznak egy manga-klasszikust. Mi sülhet itt el rosszul? Szerencsére semmi. Az Alita minden szempontból működik, de a prímet maga a főhősnő viszi.

Hogy tetszett az Alita: A harc angyala?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
James Cameron élete végéig csak Avatar-filmeket fog készíteni és eme vallomásával sokakat lombozott le. A '90-es évek végén ugyanis Guillermo del Toro megmutatott neki egy mangát, mely az Alita címet viselte. A rendező azonnal elkezdett kutatni és szokásához híven kidolgozni a hátteret, ám a technikai lehetőségek még nem voltak adottak a megvalósításához. Aztán jött az Avatar és a többi már történelem. Azonban pár évvel ezelőtt ismét szóba került az Alita filmváltozata és Robert Rodriguez vállalta, hogy a Cameron által elkészített anyagból egy fogyasztható és megfilmesíthető forgatókönyvet készít. Szerencsénkre a fenegyerek tartotta a szavát és az Alita: A harc angyala az utóbbi évek legjobb sci-fi-je lett.

Az emberiség utolsó városában él Dr. Dyson Ido, egy orvos-kutató, aki napi szinten járja a roncstelepet és így talál rá Alitára. A leselejtezett kiborgot összeszereli, "életre kelti", és lányaként gondoskodik róla. Alita nem rendelkezik emlékekkel, ám egy harc során visszatér pár képsor a múltjából és persze ez nem hagyja nyugodni. A sztori felvállaltan a különböző sci-fi toposzokat alkalmazza, azaz történet tekintetében senki ne várjon túl nagy meglepetéseket. A film két szempontból emelkedik ki a mezőnyből és ezek a látvány illetve a főszereplő.

Bár nagyon Cameron nevével akarták eladni a filmet és ebből sokan következtethetnének Avatar-szintű látványra, ám ez nem fedi a valóságot. Persze ne legyen félreértés, az Alita világa egy élő és lélegző közeg, szinte érezni a romlás szagát a filmben. A várost pásztázó robotok, a körülményekhez alkalmazkodó lakosok és minden egyéb nagyon a helyén van. És persze ott van az akció, ami kimondottan szemet gyönyörködtető lett. Alita és a különböző kiborgok összecsapása nem csupán hangulatos, de nagyon jól van összerakva, megkoreografálva.



Ugyanakkor itt ki kell emelni azt, hogy sajnos nem minden grafikus megoldás sikerült kifogástalanra. Pár ellenfél egész egyszerűen nevetségesen fest és egyértelműen látszik, hogy számítógép generálta testekre rakták rá valamelyik színész arcát. Ez sajnos sokat ront az élményen... de amikor felbukkan Alita, minden a helyére kerül. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy Alitánál jobban megalkotott hőst nem kaptunk az utóbbi években. A lány maga a megtestesült ártatlanság, egyszerre naiv és akaratos, lobbanékony és higgadt és elég csak benézni a (hatalmas) szemébe, hogy megnyerje magának az embert.

Alita szeme kapcsán nagyon sok kritika érte már a filmet az előzetesek után, ám a végeredményt tekintve azt kell mondanunk, hogy mind a szerepet alakító Rosa Salazar mind pedig az effekteket készítő emberek pazar munkát végeztek. A kicsit megnagyított szemekben el lehet veszni és képtelen nem együtt érezni a néző a lánnyal. És ennek köszönhetően a néha ostoba párbeszédek és a logikátlanságok, illetve a kicsit összecsapott és nem kiteljesedett forgatókönyv sem tűnik fel annyira.



Rodriguez ugyanis kénytelen volt meghúzni Cameron eredeti szkriptjét és ennek köszönhetően bizonyos szálakat tekintve hiányérzetünk támadhat. Így is néha zsúfoltnak érezhetjük a filmet, mivel túl sok információt akarnak hirtelen lenyomni a torkunkon és aztán ezek többségéről kiderül, hogy nem is volt fontos tudni. De egyszerűen képtelenség haragudni az Alitára, hiszen a főszereplőjével azonnal megnyeri az embert és nem is engedi el a film végéig. Remélhetőleg találkozunk még vele és a folytatás már kicsit lazábbra engedi a gyeplőt, hiszen az alapok megvannak. És ezek nagyon biztosnak tűnnek.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel)
szinkronizált, amerikai-kanadai-argentin sci-fi akciófilm, kalandfilm, romantikus film, 122 perc, 2018
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Robert Rodriguez
Producer: James Cameron, Jon Landau, Robert Rodriguez
Zene: Junkie XL
Vágó: Stephen E. Rivkin
Forgatókönyvíró: Robert Rodriguez, James Cameron, Laeta Kalogridis

Rosa Salazar (Alita)
Christoph Waltz (Dr. Dyson Ido)
Jennifer Connelly (Chiren)
Mahershala Ali (Vector)
Michelle Rodriguez (Gelda)
Jeff Fahey (McTeague)
Casper Van Dien (Amok)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #20
    Hát valaki vagy szereti az animéket,vagy nem.
    Az Animaxon szenzációs mangák futottak,egészen addig,amig a Sonny meg nem vásárolta a csatornát.
    Utánna baromkodós,röhögcsélős,üvöltözős,olcsó helyzetkomikumra épülő
    silány,tiniknek szánt,értéktelen borzadályokkal váltották fel az addigi,
    egységes,és szerethető sorozatokat.
    Ami engem még+-ban is megragadott,az a számomra addig ismeretlen japán kultúra,valamint a pozitív emberi értékek közvetítése volt.
    De hát a világ erre felé halad...
    Váltsuk fel az értékeket,tömegtermelésben gyártható,nagyobb profitot hozó - moslékra.
    Ami az itt elhangzó kritikákat illeti,pont azokat nehezményezik,ami a stílus lényege !
    Aki nem szereti ezt a stílust,az miért nem nézi inkább az *Agymenőket*,vagy az *Így jártam anyátokkal* című remekbeb*szott...akarom mondani - remekbeszabott sorozatokat.
  • Macropus Rufus #19
    Final Fantasy: 18 éves film. 18 évvel ezelőtt az egy nagyon ütős grafika volt. Nem nagyon találsz filmet 2000-2001-es időből ami felvette volna vele a versenyt. Talán az Animátrix vívós jelenete. Ua. az Alitában nincs semmi olyan amit másik filmben ne láttam volna már. Itt a látványra gondolok. Látványosnak látványos, de kb. ugyan ilyen látványos volt a Valerian (ami szitnén full cgi). Semmi újító dolog nincs ebbe a filmbe a látvány terén.
    Szóval igen, az a haj abban az időben nagyon komoly volt. De az 18 éve volt.
  • Macropus Rufus #18
    "Nézzük azt, hogy a Marsot mintegy 60%-kal kevesebb fény éri és ezért ugyanennyivel sötétebb is van. Ebből következik, hogy ott nagyobb szemekre van szükség a normális látáshoz."
    miért is van szüksége egy robotnak szemekre? De lépjünk túl ezen. Okés kellenek szemek.
    De egy robot szem nem azonos egy emberi szemmel! Tehát nem kell ilyen nagy szem azért, hogy kevesebb fény mellett is jól lásson. A telefonod kamerája több nagyságrenddel kisebb mint a szemed, de vélhetően sötétben jobb képet készít mint ahogy te látsz. Szóval meg lehet mindent magyarázni, de inkább jobb az a magyarázat, hogy azért nagy mert csak.
    (hagyjuk a manga ábrázolást. Alita nem így néz ki. Csak a szemek stimmelnek.)
  • KyleKatarn #17
    Alita a történet szerint egy Marsról érkezett katona. Nézzük azt, hogy a Marsot mintegy 60%-kal kevesebb fény éri és ezért ugyanennyivel sötétebb is van. Ebből következik, hogy ott nagyobb szemekre van szükség a normális látáshoz.

    Aki arra panaszkodik, hogy a történet nem tartott semerre, vegye figyelembe, hogy ez egy trilógiának tervezett sorozat első része. A film egy összefüggő 9 kötetes képregény sorozat első két részét dolgozza fel (Gondolom én, mert még csak a másodiknak a felénél tartok).

    Bár voltak hibái mégis élvezhetőbb és jobb film lett mint, a Zsivány Egyes kivételével, bármelyik újkori Star Wars film vagy akár a Galaxis őrzői 2 vagy Fekete párduc, ha műfajnál akarunk maradni.
    Utoljára szerkesztette: KyleKatarn, 2019.02.23. 00:41:10
  • Merces2 #16
    Igen a mai napig emlékszem az élethű hajakra.....rofl....
  • NEXUS6 #15
    Én is lúzerségnek tartom, hogy nem tudták gyak helyettesíteni, kiváltani ezeket a szemeket. Élőszereplős filmben inkább beteges, mint érdekes, vagy vonzó. Anno az első Final Fantasy filmmel volt folyamatosan ilyen érzése az embernek a karakterekkel, pedig ott ráadásul pont életszerűségre törekedtek. Mondjuk az a film lassan 20 éves, de szerintem simán veri ezt még mindig nagyon sok mindenben.
  • Archenemy #14
    Nemtom, nekem ez a szem akkora uncanny valley, hogy nem is tudok másra figyelni. Pedig az animékkel nincs gondom.
  • professional #13
    Pedig akkor is egy nagy fos! 2 óra tömény semmi UHD 4k Athmosban. De akkor nézzétek még sokszor egymás után...
  • Macropus Rufus #12
    Az a bevett szokás mostanában, hogy azok a filmek jók, amik az első hétvégén vissza hozzák a költségek tetemes részét. És a rosszak meg nem.
    Na ez alapján ez a film qurva nagy bukás. De tudom erre nem vonatkozik mert...másikra meg azért vonatkozik mert... :)
  • NEXUS6 #11
    Én sem tudtam, hogy hogy nézzem, de ez gyak egy képregényfeldolgozás, ha azon nem vagyok kiakadva, hogy Sperman az összes haverjával miért cicanaciban rohangál, akkor a nagy manga szemeken is inkább túltettem magam. XD

    Sablonos üres karakterken, irreális történeten, cselekményen, látványcentrikusságon meg már nyilván még annyira sem akadtam ki. Ez pont egy ilyen műfaj.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.02.20. 08:57:19