Ötvös Tibor

Üveg - megrepedt, de el nem tört

Közel 20 év után folytatást kap A sebezhetetlen, illetve 2 év után a Széttörve. Az Üveg összehozza a film három fő alakját, hogy összecsapjanak. Sajnos azonban robbanás helyett csak egy pukkanásra futotta a stábtól.

Hogy tetszett az Üveg?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
M. Night Shyamalan karrierje kimondottan érdekes képet mutat. A rendező rögtön nagyot robbantott A hatodik érzékkel, majd megalkotta a mára egyik legjobbnak ítélt szuperhős-filmet, A sebezhetetlent. Sajnos a Lány a vízben és Az utolsó léghajlító alaposan lenullázta a karrierjét. Nem tudni, mi történt (talán jót tett az egónak ez a gyors hanyatlás), de a visszatérése letaglózó lett. A látogatás egy kellemes borzongást nyújtó thriller, a Széttörve pedig McAvoy zseniális játéka okán kapott méltó figyelmet. Na és persze az utolsó percek miatt, melyből kiderült, hogy itt bizony A sebezhetetlen egy mellékágáról van szó.

Mikor kiderült, hogy a következő film, az Üveg egyesíti a korábbi két film szereplőit, minden rajongó nyálcsorgatva várta a premiert. Az első képsorok roppant hangulatosak lettek és mindenki azt várta, mi lesz a már megszokott Shyamalan-csavar a végén. Nos, a jó hír, hogy nagyjából három csavarnak szánt történést számoltam a filmben. A rossz viszont, hogy ezek közel sem olyan meglepők. A sztori szerint Dunn tovább hősködik és most a Fenevad nyomában jár, mivel Kevin alteregói továbbra is fiatal lányok elrablásával foglalkoznak. Az összecsapás meg is történik, ám a hatóságok közbelépnek és így elmegyógyintézetbe kerülnek.



Mr. Üveg már itt "raboskodik" egy ideje és miután megérkezik a két másik "beteg", elkezdi ördögi tervét. Fontos szereplője még a történetnek a pszichiáter Dr. Ellie Staple, aki feladatának tekinti a "betegek" teljes gyógyulását. Az alaphelyzet igazából nem sok izgalmat tartogat és csak a végére indul be a cselekmény. Az első másfél órában tulajdonképpen egy építkezést láthatunk... Shyamalan próbálja ismét felépíteni a karaktereket, aminek túl sok értelme nincs, hiszen a korábbi filmekben már megismerhettük őket.

Azonban ezzel nagyon szép teret ad a McAvoy-Jackson kettősnek, hogy igazából elvigyék a filmet a hátukon. Willis, mint a hős megmentő olyan kevés játékidőt illetve teret kap, hogy nem is tud mit kezdeni vele a szebb napokat megélt színész sem. A végére magára talál, de sajnos elég komoly dramaturgiai gondok jelennek meg a film végén és ez belerondít az összképbe. Mert ha csak azt nézzük, hogy McAvoy mit hoz ki a tudathasadásos Kevin karakteréből, az előtt nem lehet nem kalapot emelni. A Széttörve kapcsán jogos kritika volt, hogy nem jelentek meg a "személyiségek" Kevin életében, itt azonban egy jelenetben akár háromszor is vált a színész, hibátlanul.

Jackson kisujjból hozza Mr. Üveg figuráját, magabiztosan adja a szupergonoszt. Számomra kellemes meglepetést jelentett, hogy Dunn fiát ugyanaz a srác játssza, aki anno A sebezhetetlenben is szerepelt, így a folytonosságnak ezzel a részével sincs gond. A probléma inkább a történettel van, melyben Shyamalan több csavart is el akart rejteni, ám ezek egyike sem üt olyat, mint akár A falu vagy a Széttörve lezárása. Kiszámítható és mivel tudjuk, ki csinálta a filmet, várjuk is a meglepetést.



A legnagyobb baj az Üveggel, hogy Shyamalan láthatóan nem tudta tovább építeni az egyébként szépen összerakott univerzumot és szimplán arra épít, hogy minden rajongó szeretné látni a Fenevad és Dunn összecsapását. Ami egyébként elég látványos, bár hagy bőven kívánnivalót maga után. Mondjuk ez a költségvetésnek is köszönhető, hiszen a 20 milliós büdzsé bizonyára nem sok mindenre elég. De Shyamalan bizonyította már, hogy kevés pénzből tud igazán jól dolgozni és ezért meglepő ez a kissé összecsapott külcsín. Ennek ellenére az Üveg nem rossz film, de az elvárásokhoz nem érhet fel. Túl magasan volt a léc, Shyamalan pedig nem tudta átugrani. Mindenesetre a trilógia lezárult, így várjuk, mihez kezd legközelebb a rendező.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Üveg (Glass)
szinkronizált, amerikai thriller, misztikus film, dráma, horror, 129 perc, 2019
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: M. Night Shyamalan
Producer: Marc Bienstock, Jason Blum, Ashwin Rajan, M. Night Shyamalan
Operatőr: Mike Gioulakis
Vágó: Luke Franco Ciarrocchi, Renaldo Kell
Forgatókönyvíró: M. Night Shyamalan

James McAvoy (Kevin Wendell Crumb / a Fenevad)
Anya Taylor-Joy (Casey Cooke)
Bruce Willis (David Dunn)
Sarah Paulson (Dr. Ellie Staple)
Samuel L. Jackson (Elijah Price / Mr. Üveg)
Spencer Treat Clark (Joseph Dunn)
Luke Kirby (Pierce)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!