Szekeres Viktor

Kevesebbet jártunk moziba 2018-ban

Több lett a mozis bevétel, de kevesebb az eladott jegy.

A Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint a magyarországi mozikban 2018-ban 13,98 millió jegyet adtak el a vetítésekre, s ezáltal 20,11 milliárd forintos bevétel keletkezett, amint a mozik és a filmek hazai forgalmazói osztoztak meg. Ez a bevétel kapcsán 97 millió forintos pluszt jelent 2017-hez képest, azonban a jegyek száma kapcsán 319 ezer forint mínuszt.

Mindez talán annak is köszönhető, hogy bár 2018-ban hét film is 500 millió forintnál magasabb bevételt produkált idehaza, gigasiker, mint például az egymilliárd forint fölötti Star Wars 8 nem volt. Az viszont igazán örvendetes, hogy a magyar filmek nézettsége 2008 óta először haladta meg az egymilliót, arról nem is beszélve, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap adatai szerint a hazai alkotások tavalyi nézettsége az országos elérésű televíziókban 26 milliónál is több volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!