Szekeres Viktor

Amerikán kívül már most az Aquaman minden idők legsikeresebb DC-s képregényfilmje

Az Aquaman hétvégén nemzetközi viszonylatban a Nolan-féle Denevérembereket is lenyomta.

Úgy tűnik, hogy Amerikában az Aquaman zsinórban a harmadik hétvégéjét fogja a bevételi toplisták élén tölteni, azonban a filmmel a nagy dolgok a nemzetközi színtéren történnek. Míg Amerikában a képregény-mozi pénteken 9,3 milliós bevétellel megalapozta a 30 milliós hétvégi bevételét, addig nemzetközileg 12,4 millió dollár folyt be a vetítéseiről, amivel a bevételei 649,3 millióra nőttek.

Ez az összeg pedig azért érdemel kiemelést, mert ennyi pénzt még egy DC-s képregény-film sem termelt Amerikán kívül. Ez meglepőnek tűnhet, de Batman és Superman inkább csak Amerikában volt nagyon sikeres, a globális közönség nem nagyon harapott rájuk. Az eddigi csúcstartó a Christopher Nolan-féle A sötét lovag - Felemelkedés volt, mely 637 millió dollárt gyűjtött Amerikán kívül. Más kérdés, hogy Amerikában az Aquamannek esélye sem lesz arra, hogy befogja a legutóbbi Denevérembereket, hiszen azok 448 és 533 milliós bevételt hoztak, Vízember pedig még "csak" 238 milliónál tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!