Szekeres Viktor

A Saul fia után újabb magyar film került egymilliós bevétel fölé Amerikában

Az 1945 sikere töretlen a tengerentúlon.

Miután a Saul fia majdnem 1,8 millió dolláros bevételre tett szert Amerikában, újabb magyar film lendült át az egymilliós bevételen - az 1945. Ennek az álomhatárnak az átlépése korábban szinte elképzelhetetlen volt, azonban míg a Saul fiának ehhez tíz hétre volt szüksége (és a legjobb hétvégi bevétele 164 ezer dollár volt), addig Török Ferenc filmje a bemutatása 54. hetében ért el erre a szintre úgy, hogy legjobb hétvégi bevételét a 26. hétvégéjén érte el 40 ezer dollárral, és a filmet 19 mozinál többen sosem játszották, szemben a Saul 180-as vászonrekordjával.


A Moszkva rendezőjének Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás és Sztarenki Dóra főszereplésével forgatott filmjét 2017. április 20-án mutatták be itthon. A története 1945. augusztus 12-én 11 órakor, amikor is "titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!