Szekeres Viktor

Brutális lett a Castlevania-tévésorozat 2. szezonos előzetese

Elég komoly a Castlevania új szezonjának előzetese.

A Netflix tavaly nyáron mutatta be a Castlevania című anime sorozatot, és pénteken megvolt a második évad premierje is, aminek az előzetesét meg lehet nézni lejjebb, ha valaki még nem esett volna neki a szériának. Az új évad a 4 részes elsővel ellentétben már 8 epizódot tartalmaz, és jó hír, hogy jövőre lesz harmadik szezon is.


Az igencsak korhatáros széria készítője Warren Ellis, a történet alapjául pedig a Castlevania III: Dracula’s Curse szolgált. A sorozat a Belmont klánra fókuszál, pontosabban annak utolsó túlélő tagjára, aki megpróbálja megmenteni Vlad Tepes Dracula által fenyegetett Kelet-Európát a kihalástól.

A Castlevania egyébként először 1986-ban jelent meg a Konami gondozásában, és azonnal hatalmas sikert aratott. Azóta szinte minden géptípusra jelent már meg része. Körülbelül 10 évvel ezelőtt Paul W.S. Anderson tervezett mozifilmet rendezni belőle, de ez a projekt elhalt. Nemrég egyébként kiderült, hogy lesz folytatása a játéksorozatnak is. Azonban a Castlevania: Grimoire of Souls csak mobilokra jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!