Szekeres Viktor

Lesz második szezonja az Úr sötét anyagai-tévésorozatnak

A BBC igencsak bízik új sorozatában.

Meglehetősen ritka, hogy egy sorozat folytatását már a premierje előtt berendeljék, de a BBC ezt tette a His Dark Materials című fantasyvel, ugyanis a széria forgatása meglehetősen komplikált és igen sok időt vesz igénybe, így érdemes előre dolgozni, hogy az évadok között ne legyen egy évnél sokkal hosszabb kihagyás. Bár egyelőre még nem tudni, hogy a sorozatot mikor láthatjuk, de valószínűleg idén debütál, ami azt is jelenti, hogy a második szezon már jövőre képernyőre kerülhet.

Philip Pullman fantasy könyvei itthon Az úr sötét anyaga-trilógia címen ismertek. A széria rendezője Tom Hooper lesz, a főszereplő pedig Dafne Keen, aki mellett még szerepelni fog a sorozatban James McAvoy, Ruth Wilson és Clarke Peters is.

A történet egy mágiával és technológiával bővített párhuzamos univerzumban élő árváról szól. A hazai könyvkiadás fülszövege a következő: "Képzelj el egy világot, ami olyan, mint a miénk, és mégsem. Ahol lelked egy része állatdaimón formában testesül meg. Ahol a jegesmedvékből zsoldoshadsereg szervezhető. Képzeld el, hogy több világ párhuzamosan létezhet egymás mellett, és az átjárás sem lehetetlen, sőt, két különböző világ gyermekei, Lyra és Will egy harmadikban találkoznak, hogy beteljesítsék a sorsot és bevégezzék küldetésüket - egy világokra szóló élethalálharcban, ahol az arany iránytű mutatja az utat. A kaland elkezdődött, Az arany iránytű trilógia első részét, az Északi fényt pedig további izgalmas kötetek folytatják: A borostyán látcső és A titokzatos kés..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • avman #2
    mit vársz kerekespiktortól?
  • xido #1
    Azért nem lett volna nehéz belefércelni,hogy Arany iránytű néven kapott már egy mozifeldolgozást,nem biztos,hogy mindenki ismeri az összefoglaló címét a könyveknek...
    Hirtelen én is csak a medvékről ismertem fel,de a kölök miatt meg X23-as folytatásra gondoltam..