Szekeres Viktor
Bűbájosok - hol vannak a jó francia komédiák?
Idén valamiért elkerülnek minket a jól sikerült francia komédiák, talán végre sikerült beletenyerelniük a forgalmazóknak valami igazán jóba.
Hogy tetszett a Bűbájosok?
Nincs jó éve a francia komédiáknak itthon, és ez nem csak az elért bevételeikre igaz, hanem a minőségükre is. Pedig még akkora nagyágyú is érkezett a galloktól, mint a Taxi 5, de az is leszerepelt, míg a többi, kevésbé ismert cím (Vissza a gyökerekhez, Papás-babás és társaik) közül nem nagyon akadt olyan, ami kitört volna a mainstreambe. Ez pedig már csak azért is meglepő, mert némelyik esetében volt húzónév is a plakáton. Mindenesetre szép sorozat szakadna meg, ha 2018-ban nem lenne pár ezer nézővel induló humoros francia film, mely szép össznézettséget szakít.
Ha a minőség alapján kéne ítélnünk, akkor bizony sajnos a Bűbájosokat sem fenyegeti az a "veszély", hogy itthon rátalál a közönség és fűnek-fának ajánlani fogják, ugyanis hiába az egyszerű és némiképp vonzó alapfelállás, a kivitelezés minden, csak nem bűbájos. A film sztoriját az indítja be, hogy három, igencsak különböző nőről kiderül, hogy ugyanaz a biológiai apjuk, és rájuk hagyott egy luxuslakást, melyben az újdonsült csemeték jobb híján megpróbálnak együtt élni, ami természetesen nem olyan egyszerű, de legalább a fix konfliktusforrás megvan.
Ahogy a lányok pozitívan és negatívan hatnak egymásra az együttélésük során, azt mindenképp jó látni, azonban a tálalás nagyon csúnyán elcsúszik azon, hogy a karakterek kidolgozása ritka fantáziátlan, és nem is nagyon képes túllépni a sztereotípiákon. Ezen pedig az sem javít, hogy a készítők látszólag ezzel pontosan tisztában voltak, hisz nem egyszer élcelődtek is rajta az ugyancsak sztereotípiákban gondolkodó főhősök szájába adott megjegyzések révén.
Nyilván a Bűbájosokkal nem akarnak világot megváltani, vagy éjszakába nyúló kibeszéléseket generálni, de amellett, hogy nem érdemes első látásra ítélni, valamint hogy a családi kötelékek, még ha oly lazák, akkor is sok mindent legyőznek, azért többet is lehetett volna kezdeni az alaphelyzettel, akár a merészebb komédia, akár a mélyebb mondanivalót hordozó dramedy irányába elmozdulva. De így, kvázi a kopár senkiföldjét taposva teljesen jellegtelen, gyáva a végeredmény, ami nem jó senkinek.
A Bűbájosokkal, amellett, hogy a főszereplői cseppet sem bűbájosak, még az a gond, hogy teljesen kiszámítható, s bármennyire is hordozza magában a ziccereket az alaphelyzet kapcsán, a készítők csak a leginkább magától értetődőket használják ki. Márpedig ilyen ambíciók (pontosabban azok hiánya) mellett nem nagyon lehet olyan filmet készíteni, ami képes lehet kitörni a középszerből. A Bűbájosoknak nem is sikerült. Nem lett förtelmes, helyenként élvezhető is, azonban egyenetlensége miatt teljesen feledhető, nem az a fajta, amit az ember nyugodt szívvel ajánlana ismerőseinek.
Ha a minőség alapján kéne ítélnünk, akkor bizony sajnos a Bűbájosokat sem fenyegeti az a "veszély", hogy itthon rátalál a közönség és fűnek-fának ajánlani fogják, ugyanis hiába az egyszerű és némiképp vonzó alapfelállás, a kivitelezés minden, csak nem bűbájos. A film sztoriját az indítja be, hogy három, igencsak különböző nőről kiderül, hogy ugyanaz a biológiai apjuk, és rájuk hagyott egy luxuslakást, melyben az újdonsült csemeték jobb híján megpróbálnak együtt élni, ami természetesen nem olyan egyszerű, de legalább a fix konfliktusforrás megvan.
Ahogy a lányok pozitívan és negatívan hatnak egymásra az együttélésük során, azt mindenképp jó látni, azonban a tálalás nagyon csúnyán elcsúszik azon, hogy a karakterek kidolgozása ritka fantáziátlan, és nem is nagyon képes túllépni a sztereotípiákon. Ezen pedig az sem javít, hogy a készítők látszólag ezzel pontosan tisztában voltak, hisz nem egyszer élcelődtek is rajta az ugyancsak sztereotípiákban gondolkodó főhősök szájába adott megjegyzések révén.
Nyilván a Bűbájosokkal nem akarnak világot megváltani, vagy éjszakába nyúló kibeszéléseket generálni, de amellett, hogy nem érdemes első látásra ítélni, valamint hogy a családi kötelékek, még ha oly lazák, akkor is sok mindent legyőznek, azért többet is lehetett volna kezdeni az alaphelyzettel, akár a merészebb komédia, akár a mélyebb mondanivalót hordozó dramedy irányába elmozdulva. De így, kvázi a kopár senkiföldjét taposva teljesen jellegtelen, gyáva a végeredmény, ami nem jó senkinek.
A Bűbájosokkal, amellett, hogy a főszereplői cseppet sem bűbájosak, még az a gond, hogy teljesen kiszámítható, s bármennyire is hordozza magában a ziccereket az alaphelyzet kapcsán, a készítők csak a leginkább magától értetődőket használják ki. Márpedig ilyen ambíciók (pontosabban azok hiánya) mellett nem nagyon lehet olyan filmet készíteni, ami képes lehet kitörni a középszerből. A Bűbájosoknak nem is sikerült. Nem lett förtelmes, helyenként élvezhető is, azonban egyenetlensége miatt teljesen feledhető, nem az a fajta, amit az ember nyugodt szívvel ajánlana ismerőseinek.
|
Bűbájosok (Demi soeurs)
francia komédiak, 100 perc, 2018 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Saphia Azzeddine és François-Régis Jeanne író: Saphia Azzeddine és François-Régis, Jeanne Joris Morio producer: Henri Debeurme, Thierry Desmichelle, Rémi Jimenez, Raphaël Rocher zene:Damien Bonnel, Hugo Gonzalez-Pioli operatőr: Christophe Graillot szereplők: Sabrina Ouazani (Salma) Alice David (Lauren) Charlotte Gabris (Olivia) Barbara Probst (Justine) Patrick Chesnais (jegyző) Ouidad Elma (Amal) |
