Szekeres Viktor

The Walking Dead 9. évad: öt perces előzetes érkezett az új részekhez

Az AMC nem cicózott, 5 perces előzetest adott ki a The Walking Dead folytatásához.

A héten San Diegóban kerül megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melynek középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. A tévésorozatok között természetesen a legnézettebb, a The Walking Dead is ott volt, mely pont képregény-adaptáció. Szokás szerint meg is kapta a következő évadra vonatkozó trailerjét.


A fentiekből az is kiderül, hogy október hetedike lesz az új szezon premierje, mely minden bizonnyal azt is jelenti, hogy itthon nyolcadikán kerülhet adásba szinkronosan az évadnyitó epizód, mely immáron már nem a FOX csatornán lesz látható, hanem az RTL Spike-on.

Mint arról már beszámoltunk, az új évadban időugrás lesz, ha követik a képregényt, akkor legalább 2 éves, ami azt is jelentheti, hogy flashbackek, azaz visszaemlékezések révén visszatekinthetünk az eltelt időre, s ki tudja, lehet, hogy ezek során fog kiderülni az is, hogy miképp írják ki a sorozatból Rick, illetve Maggie karakterét, hiszen mint kiderült pár hete, Andrew Lincoln és Lauren Cohan is csak 6 epizódra fog visszatérni az új szezonban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    Még rengeteg évadnyi alapanyag van benne szerencsére, amíg ilyen nézett, addig nagyon sokáig. De miert is zavar ez téged? Irigy vagy?
  • bmw #2
    Ezt a szart is meddig huzzak meg.....
  • bdzsana #1
    Előzetes nélkül is megmondom mi lesz. Az egész évadban krumplit termesztenek és elmélkednek közben, esetleg visszaemlékeznek, és talán az utolsó 1-2 részben történni is fog valami, ha szerencsénk van.