Szekeres Viktor

Ennyi pénzt még sosem költöttünk júniusban mozijegyre

Minden idők legnagyobb júniusát ünnepli Hollywood.

Amerikában épp azt számolgatják az elemzők, hogy a jelenlegi minden idők legtöbb bevételt hozó júniusa, ami nem annyira meglepő, hiszen két egymást követő héten került bemutatásra odakint olyan film, mely legalább száz milliós bevételt produkált első hétvégéjén. Most a Jurassic World: Bukott birodalom hozott 150 milliót, míg egy hete A hihetetlen család 2 nyitott 180 millióval.

Összességében a filmek az idei júniusból eltelt huszonöt nap alatt több, mint egymilliárd dolláros bevételt produkáltak, ami már most 39 millióval több, mint 2015-ben, amikor éppen a Jurassic World dominálta a hónapot. Ezen a héten már nem lesz akkor kaliberű premier, hiszen Amerikában pénteken a Sicario: Day of the Soldado, valamint az Uncle Drew kerül bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #5
    Én 0 forinttal járultam hozzá.
  • pett3rson #4
    Igazából azért hülye a cím, mert nem mi költöttünk minden eddiginél többet, hanem az amerikaiak, odakint bemutatásra került filmeket elemeztek. Hogy aztán ezt lehet érteni úgy, hogy világszerte mennyi pénzt hoztak és úgy jön ki az egymilliárd dollár, na akkor már értem, de nekem nem ez jön le a szövegből :)
  • Ender Wiggin #3
    az egy évvel ezelőtti átlag jegyárnál az idei 4%-kal magasabb... meg aztán a teljes képhez kellene, hogy hány aktív mozi volt egy éve. meg még sok egyéb tényező.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2018.06.26. 09:11:37
  • kalapos01 #2
    Ó, akkor gondolom, hidegzuhanyként ért a dolog, hogy nem te vagy a világ közepe, nem minden rólad szól.
  • Gerin #1
    Ez a cím egy rakás guanó! 2 éve nem voltam moziban.