Szekeres Viktor

Megvan a James Bond 25 rendezője

Hivatalosan is bejelentették, hogy Danny Boylé lesz az új James Bond-film.

Először csak pletykák voltak, majd azokat a Variety erősítette meg, de hivatalosan csak most, amikor az EON Productions és a Metro Goldwyn Mayer Studios megegyezett a Universal Pictures-szel a film nemzetközi forgalmazásáról, derült ki, hogy Danny Boyle rendezheti meg a következő James Bond-mozifilmet. A Trainspotting, a Gettómilliomos, valamint a 28 nap múlva rendezője John Hodge eredeti forgatókönyve alapján fog dolgozni.

A főszereplő ismét Daniel Craig lesz, akinek főszereplésével készültek el minden idők legsikeresebb James Bond-filmjei: a 2006-os Casino Royale Amerikában 167, a világ többi részén 432 millió dollár bevételt ért el, Két évvel később A Quantum csendje 168, illetve 418 millió dollárra volt jó az amerikai, illetve nemzetközi piacon. A két hasonló eredményt követően a Skyfall döbbenetesen nagyot kaszált, hiszen 2012-ben Amerikában 304 millióig jutott el, a világ többi részén pedig 804 millióig (máig sem érti senki az okokat), majd tavaly a Spectre már kicsit visszább vett a tempóból, hiszen az amerikai bevételek pár százezer dollár híján még mindig nem érték el a 200 milliót, és nemzetközileg is csak nagyjából 680 millió dollárt hozott össze a film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    A Spectre 2015-ös film. Amúgy a Skyfall jó volt, nem véletlen a siker, a Spectre meg simán a Craig éra legjobbja.