Szekeres Viktor

Nem biztos, hogy befejeződik a 12. évaddal a The Big Bang Theory

Közel sem biztos, hogy jövőre el kell búcsúznunk az Agymenőktől.

Fura belegondolni, hogy ma már sokkal több olyan rajongója van a The Big Bang Theorynek, akik szinkronnal nézik és szeretik a sorozatot, mint ahányan eredeti nyelven, pedig nagyon sokáig nem volt ez így, hiszen éveket kellett várni a magyar tévés premierre. Azonban amikor arra sor kerül, itthon is sok új nézőre talált a komédia, sokan pedig átpártoltak az eredeti nyelves táborból a szinkronosba. És még az is lehet, hogy nem 2019-ben láthatják utoljára a sorozatot itthon.

Míg ősszel arról szólt a spekulálás, hogy a 12. évaddal befejeződhet a széria, ugyanis annak részenkénti költségvetése már a 10 millió dollárt is meghaladja, a CBS elnöke pár napja azt találta mondani, hogy ha rajtuk múlik, akkor a sorozat nem jövőre fog zárulni. Természetesen mindehhez az szükséges, hogy a stúdió újabb szerződéshosszabbításról egyezzen meg a színészekkel, akik jelenleg több, mint 300 millió forintot kapnak az epizódokért, azaz a 4-5 napos próbafolyamatért, valamint egy esti, élő közönség előtti pár órás felvételért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #4
    Egy rakat romantikus sorozat van, vannak sitcomok is.

    Jó geek sorozat eddig kb. mennyi volt?

    - IT Crowd
    - The Big Bang Theory
    - Altered Carbon
    - Black Mirror, de ez populárisabb jóval.

    Na most romantikus, meg egyéb sitcomból annyi van/volt, hogy bele lehet dögleni. Mi a szarért kellett a BBT is elvinni olyan irányba?

    Remélem megrohad az egész és a színészek lecsúszott drogosok lesznek, akiket egy szerepre se kérnek fel soha többé. Kapzsi rohadékok!
  • cateran #3
    Ja, nem...igaza van...a geekek miatt es kulonosen a Sheldon vs haverok konfliktusok miatt...
    "hogy azok is ott maradjanak a sorozat mellett, akik rühellik Sheldont és a romantikára vágynak."

    Egyreszt nyilvan nincs eleg romantikus sorozat/film, masreszt tok igazad van, remelem a horrorfilmek vilagaba is betor majd ez a debilseg...legyen benne akcio, romantika, drama es a legfontosabb, hogy legyen csaladi, hogy mindenki egyutt szorakozhasson rajta...csak akkor az mar nem horror....

    "Aki pedig csak miatta nézné, az már réges régen kiszállt a sorozat."

    Ja, hat ki is szallt (pl en) Mar reg lejtmenetbe kerult nalam a sorozat, talan valahol a 6. evad kornyeken?
  • zetortraktor #2
    "Évadok(!) óta már csak azért nézi a nép, "

    Évadok óta azért nézed te (hű, bólogató fogyasztóként), és közben nem tudod elképzelni, hogy a többség nem miatta nézi, hanem a többiek miatt is. Aki pedig csak miatta nézné, az már réges régen kiszállt a sorozat. Réges rég. Az emberek 90%-a nem olyan zombi, hogy olyan sorozatot nézzen, ami "megrohadt", ahogy írod.

    De most vicc nélkül, pont a siránkozó zombikból élnek az ilyen sorozatok, hiszen a készítők pont tudják, hogy van egy réteg, akinek ennyi is elég egy bizonyos aspektusból (ld. Sheldon), éppen ezért más jellemzőket domborítanak ki, hogy azok is ott maradjanak a sorozat mellett, akik rühellik Sheldont és a romantikára vágynak.
  • Tinman #1
    A "színészeket" ebben az esetben rozsdás vaslánccal kellene áthúzni a hajó feneke alatt.

    Teljesen nonszensz, hogy egy sorozat azért megy tönkre, mert nem bírják már a színészek agyfasz fizetését kigörcsölni.

    Kezdjük azzal, hogy kibasszuk Bőrnadettet szó nélkül, Émit' meg sajnos elütötte egy vonat. Behozzuk újra gyakoribbra Stuart-ot, és elkezdjük többet tolni a geológus arcot is... a cigó meg tökéletes volt, amikor nem beszélt, örülhet, hogy maradhat és nem lesz call centeres az Amazonnál.

    A fizukat levisszük 250e dolcsira/main kari, a jelenlegi röhej 1 milláról. Sheldon egyedül kaphat max 500e $-t. Akinek nem tetszik az elhúz. Ha senki nem akar maradni, mehetnek ZS filmekbe, majd a süllyesztőbe!

    Fogja már fel az elbaszott CBS, hogy ebben a sorozatban Sheldon a lényeg. Az ő geeksége és aspergeres jellemzői azok, amik megvették kilóra az embereket. Évadok(!) óta már csak azért nézi a nép, mert megszokta, meg mert titkon reménykedik, hogy a geekek újra azok lesznek akik.

    A faszomat nem érdekli, Bőrnadett is, meg a 2 fostos kölyke! Közben kijött egy csomó játék és film, történt egy csomó technológiai esemény amire a Big Bang NEM reagált! Pedig megtehette volna és régen meg is tette!

    Ez egy geek sorozat volt, geekeknek. Ott rohadt meg az egész, amikor Jóbarátok szánalom irányba elvitték.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.05.20. 22:37:33