Szekeres Viktor

Készül az xXx 4 Vin Diesellel

Vin Diesel ismét Tripla X lesz.

Vin Dieselben kezd tudatosulni, hogy csak filmsorozataival tud sikereket elérni, így lehet, hogy egy ideig nem nagyon fog próbálkozni eredeti produkciókkal. Viszont az, hogy lesz xXx 4 nem rajta múlott, hanem az H Collective-en, mely megvásárolta a franchise jogait a Revolution Studiostól, hogy elkészíthesse az új epizódot DJ Caruso rendezésében és Diesel főszereplésével. A forgatás a terve szerint decemberben fog kezdődni.

A produkciós cég közleményében nem is titkolta, hogy miért csaptak le a jogokra, melyről gazdájuk nyugodt szívvel mondott le, az elnök-vezérigazgató szerint a harmadik rész kínai fogadatása példa nélküli volt, így a negyedik epizód kifejezetten a globális közönségnek fog készülni. A bevételeket elnézve tökéletesen érthető, hogy miért ejtik Amerikát, hiszen ott csak 45 millió dollár bevételt termelt a film, szemben a nemzetközi 301 millióval, melyhez Kína szerény 164 millió dollárral járult hozzá. Erre mondják, hogy a "buta amerikaiak" nem értenek hozzá, nem tudják, hogy mi a jó? (Lehet, hogy mi sem, ugyanis az xXx 3 Magyarországon is megbukott.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!