Szekeres Viktor

Uwe Boll előmászott és perrel fenyegeti Hollywoodot

Rég hallottunk Uwe Bollról, de német semmit sem változott.

Uwe Bolltól legutóbb 2016-ban láthattunk filmet, mégpedig a Rampage: President Downt, és közvetve épp ezen film kapcsán hallatta ismét hangját saját honlapján. Boll ugyanis posztjában jogi lépésekkel fenyegetőzik a Rampage című Dwayne Johnson-filmet gyártó stúdió ellen, ugyanis úgy véli, hogy a Warner az ő brandjét használja, hiszen 2009-ben már készített egy filmet Rampage címmel.


Természetesen a Boll-filmnek és a mostani Rampage-nek nem sok köze van egymáshoz, azonban ez sem fogta vissza a német rendezőt, aki bejegyzésében a Warner azért szapulja, hogy az általa bejáratott márkanévvel próbál nyerészkedni, ami szerinte, bár tipikus, de nem fair, arról nem is beszélve, hogy a Rampage-mozifilm csökkenteni fogja az ő Rampage-videófilmjének a piaci értékét, valamint anyagilag is megrövidíti, ha a jövőben elkészítendő (saját) Rampage-epizódjait veszi figyelembe.

Írása végén Boll még ki kell a feelgood amerikai popcorn filmek ellen is, melyek szerinte agymosásra szolgálnak, csak a hadiipart segítik, valamint elérik, hogy a jelenlegi amerikai elnökhöz hasonló "retardáltakat válasszanak meg", akik simán azt hazudnák, hogy a Föld lapos, ha valamilyen szinten profitálni tudnának kijelentésükből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #9
    "ki kell" v. kikel v. kikkel ? :)
  • Cyberdog #8
    Az Asylum-t tisztelem. Ők nem is veszik komolyan magukat. Már a nevük is garancia az ökörségre. Asylum = Őrültekháza.
    de Boll "mester" nagyon is komolyan veszi magát, s úgy tűnik meg is van arról győződve, hogy Ő egy rendezőistenzseni... :)
  • Ellaberin #7
    Uwe-nak nagyon sokat köszönhet a játékipar: súlyos pénzmennyiséget vett le a vállukról a kritikán aluli adoptációival. :P (Nem is értettem, hogy adhatták neki - már a második - oda a megfilmesítési jogokat.)
    Az Asylum legalább - általában - saját magát se veszi / vette komolyan. Ez a szagember meg képes volt mindenből sz@rt csinálni amihez csak hozzáért.
  • takysoft #6
    Ehhez nincs is mit hozzáfűzni,
    Bár én Boll nevét és a "tökély" szót nem illeszteném nem hogy egy mondatba, de még egy paragrafusba sem :D
  • Cyberdog #5
    Az Alone in the Dark óta szerintem mindenki tisztában vele, hogy milyen szar rendező is. Mentségére legyen mondva, hogy erre lépten-nyomon igyekszik is bennünket emlékeztetni...

    Mondanám, hogy a mockbusterek szülőatyja, de ez nem igaz... az az Asylum. Boll inkább a trash-t emelte tökélyre.

    Az Asylum meg... azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt pár évben a filmjei sokat javultak, s még nézhetőek is. A minőségi javulás, a nézhetetlenség rovására ment. :))

    Boll meg csak kínosan szar filmeket tud csinálni.
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2018.04.02. 15:12:24
  • dzsagon #4
    A Postal filmje nekem bejött.
  • Zombee #3
    Amilyen szar filmeket csinál, akkora arc. :)
  • bandypappa #2
    A mester kevés nézhetőre sikerült filmje.
  • wraithLord #1
    Milyen kis poéngyáros a csávó még mindig. :D
    Megrövidíti egy Warner film, meg csökkenti a bevételeit... Talán inkább összekeverik a warner-es filmmel, és azért veszik meg. Ez a filmje véletlenül nem lett rossz, de a cégér attól még rajta lóg... :D

    Nem mintha nem lenne igaza abban, amit egy videójában elmondott régen, hogy Hollywood futószalagon tolja ki magából a sz*rt stb-stb., de azokon legalább profi szakemberek dolgoznak, és legalább technikailag jók. Az ő filmjeiről pedig még ezt sem lehet elmondani... Bár igazából nem is tudom, lehet hogy a jónak tűnő sz*r a károsabb.