Szekeres Viktor

Vin Diesel új képregény-film főszereplője lesz

Vin Diesel nem éri be a Marvellel és a Halálos iramban-sorozattal.

Vin Diesel mindenképpen be akarja bizonyítani magának, hogy nem csak a testéért szeretik őt, illetve a Halálos iramban-sorozatot, és újabb nagyszabású projektbe vágott bele abban a reményben, hogy a sorozatos bukásai után végre sikert fog aratni a Fast & Furious-filmeken túl is. Tény és való ugyanis, hogy a 2005-os Gorilla bácsi nagy sikere óta azok a filmjei, amikben láthattuk és nem a franchise-hoz tartoznak (Védd magad!, Babylon AD, Riddick, Az utolsó boszorkányvadász, Billy Lynn hosszú, félidei sétája, xXx: Újra akcióban) mind elég csúnyán elhasaltak Amerikában. (A kép úgy teljes, ha jelezzük, hogy az xXx3 Amerikán kívül gigantikus siker volt.)

Diesel következő projektje egy képregény-adaptáció lesz, amit a Sony gyárt a Valiant Entertainmenthez tartozó Bloodshot alapján. Az adaptáció, mely Dave Wilson első filmje lenne a Kevin Van Hook, Don Perlin és Bob Layton által megalkotott figura története lesz, akit katonaként megölnek, majd ismét életre keltenek, immáron technológiailag felturbózva a testét milliárdnyi nanobottal. A tökéletes katona így minden sérülését képes meggyógyítani, alakot tud váltani és a technológiákkal is interakcióba lép, ha úgy alakul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Tényleg véletlen, mert a Tökéletes katona júliusi film volt, a képregény meg novemberi. Jajj de kár azért a sorozatért, az első rész alapmű, de az összes folytatása ótvar foshalom. Még a két tévéfilm volt valamennyire értékelhető. Bocs, az összes folytatásról nem tudok nyilatkozni, mert az első újkori Van Damme/Lundgren rész után kiszálltam, nem tudom, mennyi jött még, de elég volt belőle.
  • Ender Wiggin #1
    Milyen véletlen, hogy ugyanabban az évben, mikor elindult a Bloodshot képregény, volt már egy film, aminek nagyon hasonló főhőse volt (Universal Soldier)...