Szekeres Viktor

Újabb mozifilm készült teljes egészében iPhone-nal - itt az Unsane előzetese

Kijött az új Soderbergh-film előzetese.

Manapság egyre több rendező kap rá az iPhone-ra, mint komoly, filmkészítő eszközre, de persze nem amatőrfilmesekre gondolunk, akik erre vannak rászorulva, hanem profikra, akik direkt iPhone-nal akarnak forgatni. Nemrég például a Floridai álom című filmet rendező Sean Baker forgatta iPhone-nal a Tangerine-t, most pedig Steven Sodernergh az Unsane-t, aminek itt nézhető meg az előzetese.


A Fingerprint Releasing és a Bleecker Street filmjét tehát hagyományos kamerák helyett okostelefonnal vették fel, és a végeredményt március 23-án láthatjuk, illetve láthatják az amerikaiak, hiszen nekünk minden bizonnyal várnunk kell rá, már ha persze valaha is moziba kerül itthon. Ezt pedig a kísérleti formátum mellett a szereplőgárda (Claire Foy, Joshua Leonard, Jay Pharoah, Juno Temple, Aimee Mullins és Amy Irving), hiszen nem feltétlenül nézővonzó nevek szerepelnek benne.

A film története szerint egy fiatal nő kerül akaratán kívül egy elmegyógyintézetbe, ahol szembe kell néznie legnagyobb félelmével. A kérdés csak az, hogy mindez valóságos, vagy csak képzelgésének gyümölcse.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!