MTI

Kevin Spacey miatt bepánikolt a Netflix

Egyik legismertebb arcukat vádolják zaklatással, máris sorozatának végéről beszélnek és belengettek egy spinoffot.

Az internetes műsorszolgáltató közölte, hogy a közelgő hatodik lesz a Kártyvár utolsó évada. A bejelentést az után tette, hogy a sorozat főszereplőjéről, Kevin Spacey-ről egy férfi azt állította, szexuálisan zaklatta őt 1986-ban. Az Oscar-díjas színész bocsánatot kért színésztársától, majd egyből közölte azt is, hogy meleg. "Ha valóban úgy viselkedtem, ahogy leírta, akkor őszinte bocsánatkéréssel tartozom neki az elfogadhatatlan ittas viselkedésemért, és bocsánatot kérek tőle azokért az érzésekért, amelyekkel meg kellett küzdenie az elmúlt években" - írta Twitter-üzenetében.

A Netflix és a sorozat producere, a Media Rights Capital közös közleményében "mély aggodalmának adott hangot" a sorozat sztárját ért vád miatt. Közölték, hogy találkoztak a sorozat stábjával és színészeivel, hogy megvitassák a helyzetet. Spacey nem volt jelen a forgatási napon - tették hozzá. A sorozat hatodik évadát, amelyről már korábban eldöntötték, hogy az utolsó lesz, most forgatják Baltimore-ban. De a Netfilx keresi egy spinoff lehetőségét - tették hozzá. A közös közlemény szerint a producerek és a Netflix vezetői igyekeztek biztosítani a színészeket és a stábot arról, hogy "támogatják őket, biztonságban vannak".

A Nemzetközi Televízióművészeti és -tudományi Akadémia bejelentette, hogy korábbi közlésével ellentétben nem ad nemzetközi Emmy-díjat Kevin Spaceynek. A televíziós akadémia szeptember végén adta hírül, hogy a televíziós filmek gyártásához való hozzájárulásáért a nemzetközi Emmy különdíjával tünteti ki az Oscar-díjas színészt. "A nemzetközi akadémia úgy döntött, hogy a napvilágra került fejlemények fényében Kevin Spacey nem méltó a nemzetközi Emmy-díjra" - olvasható a szervezet honlapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kékherceg #7
    Elmegyünk itt egy fontos dolog mellett. Lehet, hogy gyerekeket fogdosott, de hát ő Michael Jackson ember! Michael Jackson!
  • zetortraktor #6
    De jó, a részegséggel mindent el lehet tussolni szerinted? És mennyi elévülési időt javasolsz zaklatásra és kiskorúak macerálására? 10 év még belefér, vagy már akkor is simogassuk meg a buksit? Miért gondolod, hogy egyszeri az eset és meggyógyult az illető? Akik mostanság lebuktak, azokról mind egy szálig kiderült, hogy még a közelmúltban is űzték azt, amit régen, akár itthon, akár külföldön.
  • Macropus Rufus #5
    sajnos nem csak a 30 évvel ezelőtti probléma van. Konkrétan a Kártya vár forgatásán is hülye volt, az meg nem 30 éve volt.

    "A CNN-nek nyilatkozó jelenlegi és egykori stábtagok szerint a színész szexuális zaklatásai miatt a House of Cards forgatása "mérgező" légkörben zajlott. Ami a konkrét vádakat illeti:

    egy korábbi évadok alatt produkciós asszisztensként dolgozó férfi azt állítja, Spacey erőszakoskodott vele: éppen a színészt fuvarozta a forgatásra, amikor az a nemi szervére tette a kezét, majd a lakókocsiban a falhoz szorította és tovább fogdosta,
    jelentette az esetet a feljebbvalójának, aki annyival rendezte le, hogy soha nem maradhatott kettesben Spaceyvel többé, így a zaklatás megszűnt
    többen voltak szem- és fültanúi annak, ahogy a színész verbálisan és fizikálisan is zaklatja a kollégáit, főleg azokat, akik a ranglétrán alatta helyezkedtek el, és akik állásukat féltve nem mertek ezekről az eseményekről beszámolni,
    a megjegyzések és fogdosás célpontjai fiatal férfiak voltak
    egy másik férfi szerint őt az eddigi hat évad (a hatodik most forog éppen, vagyis már nem, mert leállították) alatt Spacey többször is fogdosta, masszírozta, a hasát simogatta, vagy megjegyzéseket tett a testére, de nem mert szólni neki, mert a színész producere is volt a sorozatnak így bármikor kirúghatta volna
    egy kameraman szerint a fogdosások rutinszerű voltak a forgatáson, és mindenki előtt történtek, mert Spacey nem csinált titkot belőlük"

    http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/11/03/kevin_spacey_karrierjenek_igencsak_lottek/

    és már nyolcan vannak akiket piszkált.
    Csalódott vagyok, mert nekem szimpatikus volt a srác.
  • takysoft #4
    Komolyan? 1986?
    Az több, mint 30 éve volt.... ilyenek miatt előszedni embereket.

    Ti nem voltatok részegek valamikor a múltban? Hát mindenkinek befigyel 1-2 filmszakadás az életében, meg pár ferde este.

    Nem mondom, hogy zaklatni embereket etikus volna, mert nem az, és mélyen elítélendő.

    De könyörgöm... 30 évig le volt tojva, és most kell előhozni?
  • kalapos01 #3
    Ami benne is van a hírben, csak a cím szokás szerint félrevezető. Ír baromságokat az MTI, de ezt azért leírták.
  • pddchris #2
    Látszik, hogy nem jók az infók! A botrány kitörése előtt jó pár héttel már kaszálták a sorozatot!
  • kalapos01 #1
    "De a Netfilx keresi egy spinoff lehetőségét - tették hozzá. "

    Látszik, hogy MTI-s a közlemény, vajon ezt honnan szopták? Mert a Netflix a világon nem keres semmit, az MRC pedig nem adott ki ilyesmit közleményben. (Külön vicc, hogy az idióta gyakornok, akire osztották a hír fordítását, a következő mondatot kettővel korábban kellett volna, hogy betegye, mert logikailag a színészekhez kapcsolódik.)

    "Nemzetközi Televízióművészeti és -tudományi Akadémia"

    Ez viszont viccen kívül érdekelne, hogy miképp működik az efféle intézménynév-magyarítás? Aminek nincs magyar változata, arra szabad rablás van? Mindenki úgy fordítja, ahogy akarja, vagy aki először fordítja le, az a keresztapa? Vagy az MTI-s gyakornok elnevezi és onnantól kánon? Vagy mindenki úgy fordítja, ahogy akarja? Minek lefordítani, miért nem köznevesítik, vagy írják körbe?