Szekeres Viktor

Ó, anyám! - Ó, anyám!

A nagy kérdés az, hogy miért kell egy jó film helyett három közepesen gyengét csinálni?

Hogy tetszett az Ó, anyám!?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült.
  • Még nem láttam.
Az embernek vannak bizonyos elvárásai, ha Amy Schumert nézi - vagy pozitívak, vagy negatívak. Utóbbi esetben prekoncepciókról beszélhetünk, hiszen nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk tőle, ha a standupjaiból indulunk ki, vagy pedig a tévésorozatából, az Inside Amy Schumerből. Azonban valamiért ezeket az elvárásokat a mozifilmjeire is hajlamosak vagyunk átvinni. Ez a Kész katasztrófa! esetében még érthető is volt, hiszen annak a szkriptjét ő is írta, ráadásul egy Amy nevű nőt alakított, azonban az Ó, anyám! esetében szó sincs ilyesmiről.


A filmet egyrészt ugyanis Jonathan Levine (Fifti-Fifti, Eleven testek, Bódulat) rendezte (biztató!), másrészt pedig az írója az a Kate Dippold volt, aki a tavalyi Szellemirtók mellett a Női szervek forgatókönyvét is írta Melissa McCarthynek (nem biztató, de innen szép nyerni!). Nos, ennyi alapján, valamint a plakátot látva már mindenképp be lehetett lőni, hogy mire lehet számítani az egzotikus nyaralása előtt faképnél hagyott nő, valamint a pasija helyett vele utazó anyja története esetében, és azt is, hogy ez a film mennyire való nekünk. Főleg azok után, ha eláruljuk, hogy az útjuk nem úgy alakul, ahogy eltervezték, hiszen a legnagyobb xenofób klisét vetik be ellenük, és csúnya külföldiek karmaiba kerülnek.

A szkript sajnos nem sokat tesz annak érdekében, hogy igazi karaktereket adjon a főszereplőknek, Amy Schumernek és Goldie Hawnnak, olyan érzése van az embernek, mintha egy Amy és Goldie Ecuadori kalandjai-filmet nézne, legalábbis felében, harmadában - ez persze nem biztos, hogy baj, miattuk talán megéri jegyet váltani. A hosszas felvezetés, illetve alapozás után ugyanis egy pörgős, A smaragd románcához hasonló mókában lehet részünk a totális agymenés közepette. Kár, hogy az addigiak teljesen másféle filmet látszatát keltik.


Ez a rajzfilmes, screwball komédia sokkal nagyobb hatásfokkal működik, mint az azt megelőző bénázások, hiszen a megszokott környezetükből kiragadott karakterek mindig viccesek szoktak lenni extrém szituációkban, főleg, ha elég különbözőek (ez stimmel), és jó mellékfigurákkal veszik körbe őket.

Azonban az Ó, anyám!-ból mégsem lesz jó csajos haverkomédia. Bár olykor mérsékelten vicces, azonban sokkal több vaktöltény pukkan, mint ami elviselhető lenne egy nyári vígjátékban, ráadásul amikor a készítőknek már végképp nem futotta semmire, akkor a halmozottan olcsó poénokat vetik be, amikhez végképp nem kell semmilyen fantázia. Arról nem is beszélve, hogy a karakterek sem túlságosan szerethetőek.


Az Ó, anyám! lehet, hogy egy fokkal (de csakis egy fokkal!) jobb film lehetett volna, ha nem esik szét ennyire különböző stílusú és különböző minőségű darabokra. Azt senki nem fogja elvitatni tőle, még a legnagyobb ellendrukkerek sem, hogy akad benne fergeteges momentum (igen, az a bizonyos jelenet), amit később is emlegetni fogunk, de összességében komédiaként csalódást keltő volt, főleg az elvárások fényében. Az pedig, hogy Amy Schumert Melissa McCarthy korábbi klisékaraktere szintjére húzták le, végképp megbocsáthatatlan.

A filmnek maximum az lehet a mentsége, hogy elég jól néz ki, szóval jobban járunk, ha nem egy olyan plázamoziban nézzük meg, ami mellett egzotikus nyaralásokat is kínáló utazási iroda van.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Ó, anyám! (Snatched)
színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 91 perc, 2017
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Jonathan Levine
forgatókönyvíró: Katie Dippold
operatőr: Florian Ballhaus
zene: Chris Bacon és Theodore Shapiro
producer: Peter Chernin, Paul Feig, Jessie Henderson, Michael Kruzan

szereplők:
Amy Schumer (Emily)
Goldie Hawn (Linda)
Ike Barinholtz (Jeffrey)
Christopher Meloni (Roger Simmons)
Randall Park (Michael)
Wanda Sykes (Ruth)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!