Szekeres Viktor

Király elő-előzetest kapott az új Múmia-film Tom Cruise-szal

Nemsokára érkezik a teljes trailer, de előtte már belekóstolhatunk az új Múmiába.

Hollywoodban az elmúlt években szokássá vált, hogy egyes sikerfilmek reklámja is reklámot kapjon. Ez azt jelenti, hogy a küszöbön lévő előzetes premierjének dátumát a stúdiók marketingesei egy afféle elő-előzetessel hirdetik, így generálva egy kis hype-ot a reklámnak, mely jó eséllyel ekképp jobban is fog teljesíteni. Persze efféle húzással általában csak a legnagyobb filmek élnek. És úgy tűnik, hogy a Múmiát a Universal stúdió nagynak szeretné látni.


Au Angliában forgatott kalandfilm két főszereplője Tom Cruise és Annabelle Wallis lesu, mellettük még Sofia Boutella fog szerepelni a filmben (mint címszereplő), valamint Jake Johnson is kiemelt szerepet kapott. A történet napjainkban fog játszódni, Cruise karaktere különleges alakulatos katona lesz.

A The Mummy eredeti címre hallgató filmet Alex Kurtzman rendezi. A Múmia a tervek szerint a klasszikus, Universalos mozis szörnyeket egy világban összehozó sorozat első darabja lesz, mely 2017. március 24-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, a folytatás pedig, már egy új szörnnyel, 2018. március 30-án lenne látható először a közönség számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RAZOR27 #3
    Remélem jól sül el az univerzumépítős dolog, annó A Szövetség koncepciója is nagyon tetszett, hátha modernizálva még jobb lesz.
  • Kisssss #2
    meglepődtem mikor megláttam Tom Cruiset :D erre nem számítottam.