Szekeres Viktor

Paul Walker karaktere visszatérhet a Halálos iramban 8-ban

Lehet, hogy Brian O’Conner szerepelni fog a nyolcadik Halálos iramban-epizódban is.

Érdekes információ látott napvilágot az F. Gary Gray által rendezett Halálos iramban 8 kapcsán, ami egy új trilógia első darabja lesz, amit 2019. április 19-én egy kilencedik, 2021. április másodikán pedig egy tizedik rész fog követni. (Sőt, ezek mellett előzményfilmeket és spinoffokat, vagyis testvérfilmeket is terveznek.) Caleb Walker, az elhunyt Paul Walker testvére mesélte, hogy egy órás telefonbeszélgetést folytatott a Halálos iramban egyik producerével, bizonyos Vin Diesellel, aki áldását kérte arra az esetre, ha visszahoznák Paul Walker karakterét az új részre, hogy tudassák a nézőkkel, hogy mi a helyzet vele. Mint ismeretes, a hetedik részben Caleb, és másik testvére, Cody Walker is segített abban, hogy Paul Walker még le nem forgatott jeleneteit rögzíthessék.

Az egyelőre Furious 8-ként emlegetett film 2017. április 14-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, s minden bizonnyal a hazai multiplexek is ekkor tűzhetik műsorukra a filmet, illetve egy nappal hamarabb. A visszatérő szereplők között ott lesz az állandónak számító Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Elsa Pataky, Nathalie Emmanuel és Lucas Black, de ismét fel fog tűnni a sorozatban Jason Statham, Dwayne Johnson és Kurt Russell. A főgonosz Charlize Theron lesz, az ő egyik emberét Kristofer Hivju alakítja majd, de szerepet kapott a filmben Scott Eastwood és Hellen Mirren is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #9
    Plusz a T5-ben a valódi Swarcin is fiatalítottak picit a film elején.
  • Jawarider #8
    Még pár év -vagy már most ott vagyunk-, hogy annyira élethűen meg fogják tudni csinálni a szereplőket, hogy nem is kell forgatni már. Pl. M. Douglas a Hangyában is jól nézett ki.....
  • zsozso29 #7
    gyöhet már alig várom a filmet
  • TSImike #6
    Azért nézz utána, hogy mi az amnesztia meg az amnézia (amit szerintem írni akartál) között a különbség... Ezt a kettőt azért nem kezelném egy szinten. Michelle Rodrigezről tudjuk, hogy amúgy él és virul a való életben. Ugyanez szegény Paul-ról nem mondható el.
  • NEXUS6 #5
    Jajjj! Hát ezt most nagyon nem kéne. Bár ahogy Michelle Rodrigezt is amnesztiával visszahozták a sírból, az No1 dél-amerikai szappanopera szint volt.
  • TSImike #4
    Azt hogy meghal meg lehet oldani úgy is ha nem szerepel a filmben... Attól még lehet az a sztori amit Te mondasz. Az meg hogy "hülyén veszi ki magát ha ő nem tér vissza" - hát igen bármennyire is hülyén hangzik, szerencsétlen meghalt, és biztos nem fog visszatérni. Attól még, hogy a tesói hasonlítanak rá, nem ő lesz az, és mindenki tudni fogja, hogy csak pótlékok. Személy szerint nem nagyon tetszene, egy ilyen megoldás.
  • Dewri #3
    Pedig a film sztorija szerint nincs elbúcsúzva. A kaland végén két irányba autóztak, van pénz, van gyerek, család, ennyi. De nem halt meg, nem utazott elérhetetlen helyre, nem sittelték le a karaktert, így ha mindenki visszatér, hülyén veszi ki magát, ha ő nem...

    Gondolom ők nem akarnak olyan váltást, mint ami a barátok köztben volt a Tildával, hogy bement a szobába az egyik csaj, aztán mikor kijött, már más játszotta, ultragáz megoldás volt... Inkább olyasmit képzelek el, hogy az elején még szerepel, jön valami balhé, meghal, meg kell bosszulni, csapat összeáll, máris megvan a sztori...
  • TSImike #2
    Nagyjából pont ezt gondoltam én is. A testvérei helyében élből elutasítanám. Az más, hogy adódott egy helyzet amiben segítettek, hogy be lehessen fejezni a filmet, és "el lehessen varrni a szálakat". Vagy ennyire hiányzik nekik a 15 perc hírnév?
  • PeeTeR #1
    sikerult nekik olyan szepen elbucsuztatni, miert kell elbaszni...