Szekeres Viktor

Új előzetest kapott a tavasz legjobban várt mozis scifije

Újabb előzetes tette még jobban várt filmmé a Midnight Specialt.

Mivel hivatalosan nem lesz tavasszal más scifi az amerikai mozikban (hacsak nem vesszük ide a Marvel-filmeket, vagy A beavatott-sorozatot), így nyugodtan nevezhetnénk a Midnight Specialt akkor is a tavasz legjobban várt scifijének, ha nem tűnne érdekesnek. De szerencsére a film kifejezetten érdekesnek tűnik, főleg, hogy az írója és rendezője nem más, mint Jeff Nichols. Márpedig a fiatalnak számító rendező eddig három filmet készített, és mindegyik kifejezetten jól sikerült, s ezt nem csak mi gondoljuk így, hanem mások is, hiszen mind a Fegyverek és emberek, mind a Take Shelter, mind pedig a Mud 7,3-7,4/10 ponton áll az IMDb-n.


A Midnight Special főszereplője az a Michael Shannon, aki a rendező első két filmjét is vitte a hátán, a harmadikban pedig kiemelt mellékszerepet játszhatott. Shannon mellette még feltűnik majd kisebb-nagyobb szerepben Joel Edgerton, Kirsten Dunst, Adam Driver, Jaeden Lieberher, Sam Shepard, Bill Camp, Scott Haze és Paul Sparks is. Az amerikai premierre március 18-án fog sor kerülni, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy hozzánk eljut-e a alkotás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!