MTI

Rendhagyó forgalmazási stratégiával tart 30 ezer nézőnél A lovasíjász

Eddig több mint 30 ezren látták Kaszás Géza A lovasíjász című dokumentumfilmjét, amelyet a forgalmazó egy Magyarországon rendhagyónak számító stratégiával terjeszt.

Venczel Endre, a filmet forgalmazó Anjou Lafayette vezetője elmondta: a saját lovasíjász-iskolát teremtő Kassai Lajosról forgatott alkotást január 21-én az eredetileg tervezett 20-30 kópia helyett csupán "6+1" kópiával kezdték el forgalmazni, ebből hat mozikhoz került, egy másolat pedig a kaposmérői faluházba, a Somogy megyei községben fekszik a forgatások egyik fő helyszínét adó Kassai-birtok. Mint fogalmazott, elsősorban azért döntöttek az először kisszámú kópiával történő, platform release nevet viselő, fokozatos terjeszkedéssel számoló forgalmazási mód mellett, mert "a mozisok kezdetben nem hittek a filmben". A vetítést vállaló kevés számú moziban a filmet először vagy a kisebb termekben játszották, vagy a szokásos napi több vetítés helyett csupán hetente egy vagy két alkalommal.

Ugyanakkor a forgalmazási stratégia hamar eredményeket hozott, a nagy érdeklődés és a folyamatos megkeresések következtében jelenleg 48 moziban vetítik a filmet. A múlt héten még 34 moziban játszották és ekkor egy hét alatt 10 ezren látták A lovasíjászt - hangsúlyozta Venczel Endre, megjegyezve, hogy továbbra is járják az országot a filmmel, sőt csütörtökön megtörtént A lovasíjász első nem magyarországi vetítése is a szlovákiai Alsószeliben, ahol több mint 360-an ültek be a helyi kultúrházba megnézni az alkotást.


A szakember úgy látja, az Egyesült Államokban bevett gyakorlatnak számító, alulról építkező forgalmazási módot Magyarországon eddig csupán a "régi rendszerből maradt beidegződés" miatt nem alkalmazták, mivel a magyar filmes szakma úgy gondolkodik, hogy az számít, hány darab kópia készül egy filmhez és mennyi moziban vetítik már az induláskor. "Ha nem egy országos bemutatóról beszélünk, hanem csak kettő vagy négy moziban indul a film, akkor az egy kis bemutató. Attól a filmtől sem a filmes újságíró, sem a filmszakma, sem a forgalmazó vagy a mozis nem vár nagy eredményt" - fogalmazott Venczel Endre, aki szerint az idei Oscar-díj lecsengése után még szélesebb forgalmazói felületet kaphat A lovasíjász.

A szakember kiemelte: A lovasíjász "csupán" egy dokumentumfilm - még ha feszegeti is a műfaj határait -, ezért a magyar nagyjátékfilmekhez képest is magas nézőszám különösen nagy eredmény. Mint fogalmazott, A lovasíjász sikerét a pozitív üzenetben, a közvetített életérzésben és Kassai Lajos személyiségében, elkötelezettségében látja. A lovasíjász rendezője, Kaszás Géza a film megjelenését követően két héttel elmondta: a január 21-i premieren felállva ünnepelték a stábot, ezt követően pedig sok kisebb településen a közönség magától kezdte el a vetítés szervezését. Hozzátette azt is, hogy mindenhová elviszik a filmet, ahová meghívást kapnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #16
    Oké.
    "A Saul sem kapott olyan sok direkt reklámot."
    Bizonyítsad! Ha képes vagy rá, akkor van miről beszélnünk. Ha nem, akkor nem.
  • Dynamic #15
    Vagy csak az van, hogy nem tudsz konkrétumot írni, inkább mellébeszélsz, és kényelmesebb azt mondani "úgysem értenéd". Egy hosszabb párbeszédből talán leszűrhető lenne, hogy meggyőzhető vagyok-e, de én egyetlen kommentet írtam, és még csak el sem indult el egy párbeszéd. Akkor mégis miből gondolod, hogy nem fogadnám el, amit mondasz? Honnan veszed, hogy nem érteném azt, ami el sem hangzott? Mindegy, hagyjuk.
  • ostoros #14
    Érvelni? Annak aki a valóságot nem látja?
    Na is haragudj, de akkora orbitális baromságot írtál, hogy arra nem lehet mit válaszolni. Mintha egy barlanglakónak magyaráznám a szépirodalmat, vagy egy vaknak a színeket.
  • Dynamic #13
    Most írjam, azt, hogy neked meg büdös a szád? Érvelni is tudsz okoska vagy csak automatikusan ellenkezni? Képeket én is tudok linkelni.

    ostoros: ugyanez rád is.
  • ostoros #12
    Igaz, szerencsére akad kivétel is.
  • Aldo Moro #11
    A Sacra Corona nekem tetszett
  • ostoros #10
    Ez így van.
  • Ender Wiggin #9
    Nézhető film a magyar történelemről utoljára a 60-as években készült...
  • ElNano #8
  • ostoros #7
    Nem igaz.