Szekeres Viktor

James Cameron elárulta, mikor láthatjuk az Avatar 2-t

A 2017-es év karácsonya a céldátum. De nem feltétlenül.

Mint ismeretes, a Star Wars 8. epizódja nem az évnek ugyanazon időszakában kerül bemutatásra, mint a hetedik rész, vagy az első, önálló film, hanem a mozis nyáron, 2017 májusában. Ennek pedig lehet, hogy az az oka, hogy 2017 karácsonyán az emberek Avatar fognak nézni, ugyanis James Cameron megerősítette azt, amit már eddig is tudni vélhettünk, hogy az Avatar 2 akkor kerül bemutatásra az amerikai mozikban, és minden bizonnyal a világ többi részén is.

Persze Cameron a dátum kapcsán azt is elmondta, hogy ő azt nem tekinti annyira fontosnak, mint hogy elkészüljön a tervezett három epizód a sorozatból, hogy aztán azok egy év eltéréssel bemutatásra kerülhessenek. Ez utóbbi számára nagyon fontos, ugyanis úgy fogalmazott, hogy a második, harmadik és negyedik részen át húzódik egy metanarratíva, vagyis a sztorik ugyan különállók, azonban a három rész összekapcsolódik egy egységes darabbá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #9
    "Rögtön meg akarta mondani, hogy mit lehet és nem lehet megtenni 3D-ben, mintha ő találta volna ki az egészet."

    A kamera rendszert ő (társfejlesztőként) találta ki. Amivel elég sok sikeres 3D filmet forgattak utána. És természetesen az Avatart követő években minden szart 3D-re konvertáltak, tehát ebből is látszik, hogy mekkora hatással volt a filmgyártásra. Nem is beszélve a szintén forradalmi arc mimika modellezésre.
  • cylonflatus #8
    Ezzel én is egyetértek, de be kell vallanom, azért az tetszett most a SW-ban, amikor szemből mutatták a csillagrombolót úgy nézett ki, mint ha rá tudtam volna akasztani a kabátom. Elég hatásos volt.
  • BaliBoy #7
    Őszintén szólva már akkor sem értettem, hogy mi volt az Avatarban olyan agy durr. A 3D technológia már létezett előtte is... Lehet, hogy ez a film jobban kihasználta a 3D-ben lévő lehetőségeket de szerintem akkor sem volt akkora nagy durr technikailag.

    A történet meg egyenesen gyalázat volt. A navik nagyon unszimpatikusra sikerültek.
  • gombabácsi #6
    cameronnak mondjuk azzal kapcsolatban igaza van hogy a 3d lényege nem az hogy kiszúrja a szemedet a kard amit 3d-ben a fejedig tolnak ki
  • NEXUS6 #5
    Igen, a legtöbb fórum szájkarate bajnokságán szinte tiltott technikának minősül annak felemlegetése, hogy mivel ez volt az első komolyan vehető 3D film, ezért az emberek özönlöttek a moziba kipróbálni az új médiumot.

    Namost a sikerre való tekintettel sokáig Cameron a 3D pápája címben tetszelgett, legalább is a nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy legalább is önmaga számára. Rögtön meg akarta mondani, hogy mit lehet és nem lehet megtenni 3D-ben, mintha ő találta volna ki az egészet.

    A film viszont igen csak faék eccerűségű lett sok szempontból, kb mint a Prometheus. Sokat akart mondani, látványos lett, aztán egy nagy halom Sci-fi giccs adja csak a tartalmát, skizofrén önellentmondásos karakterekkel, Twinpeaks-be illő beteg párbeszédekkel.

    Szerencsére Cameron eddig nem csinálta meg az Avatár folytatását, mert lelke mélyén azért valszeg érezte a felállást, hogy nincs újabb technológia, ami nyomná előre. Talán majd ha a VR elterjed. :D
  • gombabácsi #4
    csak ne cameron írja és rendezze, akkor még jó is lehet
  • Ender Wiggin #3
    Nyilván egyedül vagyok vele, de szerint nagyon jó film is volt, nem csak újdonság...
  • Alexease #2
    Ha ebbol elkeszult meg 2-3 resz, az erdekes lesz. Gondolom beleszamoltak, hogy az elso elsosorban resz nem azert volt annyira sikeres (penzugyileg), mert olyan egyedi es jo film volt, hanem az emberek az ujdonsag miatt ozonlottek a moziba. Valszeg nyereseges lesz az Avatar 2, de ha nem lesz benne tortenet vagy technikai plusz, akor a harmadik mar necces, bukta vagy el sem keszul soha;)
  • fityisztma #1
    James Cameron feltalálta a fojtatásos mozifilmet.