Szekeres Viktor

Megvan a várva várt thriller másik főszereplője

A Mission: Impossible 5 főszereplője is csatlakozott A lány a vonaton stábjához.

Júniusban kezdték el pletykálni, hogy Emily Blunt lehet A lány a vonaton (The Girl on the Train) című regény mozifilmes adaptációjának főszereplője, most pedig a Deadline arról adott hírt, hogy Rebecca Ferguson is csatlakozott a filmhez, amit Tate Taylor, A segítség rendezője készítheti el a Dreamworks számára. Paula Hawkins hatalmas sikerű krimiregényének megfilmesítési jogait a gyártó stúdió egyébként már tavaly megvásárolta és Erin Cressida Wilson még a könyv megjelenése előtt elkezdte írni a forgatókönyvet. Azóta világszerte kétmillió példányt adtak el A lány a vonatonból, mely 17 héten keresztül volt első a New York Times bestseller listáján.

A Lány a vonaton hazai kiadásán a következő leírást lehet olvasni a történetről, melyről egyébként jobb minél kevesebbet tudni: "Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!