Szekeres Viktor

Megvan, melyik lesz az első Marvel-film, amit IMAX-kamerákkal vesznek fel

Az Amerika kapitány 3 lesz az első Marvel-filmben, amelyben lesznek valódi IMAX-jelenetek.

Manapság egyre több filmet mutatnak be IMAX-mozikban, azonban sokan még mindig nem tudják, hogy ezen filmek zöme nem IMAX-kamerákkal kerül felvételre. Ahogy ugyanis ma már (sajnos) szinte mindegyik 3D-s mozifilm konvertálás útján tesz szert térhatásra, úgy kapnak IMAX-konvertálást egyes népszerű filmek, hogy nagyobb vásznon, magasabb helyár mellett is játszhassák őket ezek a speciális mozik. Az évi egy, olykor két, valóban IMAX-kamerákkal rögzített jeleneteket tartalmazó mozifilmek közé most először kerül Marvel-produkció.

Az Amerika kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War) lesz az első olyan Marvel-alkotás, melyben részben valódi IMAX-jeleneteket is tartalmaz majd, adott hírt róla a Variety. A rendezők, Joe és Anthony Russo az IMAX új 2D Arri kameráinak segítségével 15 percnyi hasznos filmrészletet terveznek rögzíteni az Amerikában 2016. május hatodikán bemutatásra kerülő képregény-adaptációba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #3
    Hát ha mozi akkor imax3D, de hogy mennyire szembetűnő a natív imax felbontás és a konvertált közti minőségkülönbség, elvileg eléggé szembetűnőnek kellene lennie. De persze spórolnak azon is amíg lehet.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.04.15. 12:43:18
  • zetortraktor #2
    Nyilván az lesz IMAX, amit van értelme úgy forgatni. Más filmekben is 10 vagy 30 perc volt, kivéve egyet. Egy párbeszédhez tök fölösleges.

    "De akkor ugye csak a 15 percre kell imax felárat fizetni? "

    Mivel az IMAX-mozikban most is csak olyan filmeket adnak, amikben 0 perc IMAX-felvétel van, és azokért fizetsz felárat, akkor szerinted a 15 percért kevesebbet fogsz fizetni?
  • SupraMKIII #1
    15 perc? Teljes, 15 perc!
    Igazán nem kellene, halálra kényeztetnek minket!!!

    De akkor ugye csak a 15 percre kell imax felárat fizetni?