Szekeres Viktor

Valami irdatlanul jó lesz az Avatar 2-3-4 - James Cameron szerint

James Cameron szerint a néző össze fogja csinálni magát az Avatar folytatásain.

James Cameron éppen Új-Zélandon foglalatoskodik az Avatar következő három epizódjának előkészítésével, s eközben időt szakított arra, hogy interjút adjon az Empire című mozifilmes újságnak. A rendező a jelek szerint nagyon feldobott állapotban van, hiszen a következőket nyilatkozta a lapnak: "Egy dolgot elmondhatok a filmekről: bitang jók lesznek. A nézők tátott szájjal fogják összesz*rni magukat rajtuk."

Mint az ismeretes, ezúttal nem csak Cameron dolgozott a forgatókönyveken, hiszen az általa felvázolt szkriptek véglegesítéséhez több írót (Rick Jaffa & Amanda Silver, Josh Friedman, Shane Salerno) is meghívott, akikkel jelenetről-jelenetre kidolgozták a filmet, majd hét hónapos közös munkát követően mindegyiknek kiadta, hogy melyik könyvet kell végleges formába öntenie. A rendező még másról is beszélt a rövid interjúban: a 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban bemutatni tervezett filmeket eredetileg 60 FPS-ben (képkocka per másodperc) akarta forgatni, de most úgy tűnik, hogy inkább a Peter Jackson által A hobbit-trilógiában is használt 48 FPS-re vált, mert elmondása szerint "a 60 FPS jobban illik a videós piachoz".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #27
    Még a sokat szídott JJ. Abrams is jobb rendező szerintem. Most néztem meg megint a második ST filmjét és bizony egyik szereplő sem fekete/fehér. Bármelyiket legalább egyszer kedve lenne az embernek seggbe rúgni a film alatt, vagy érzi úgy hogy na most igaza volt.

    Cameron karakterei meg a szokásos hasonlattal éve kartonpapírból kivágottak, egy dimenziósak, tök jól illenének egy Disney produkcióba.
    XD
  • gombabácsi #26
    részben egyetértek, főleg az utolsó bekezdéssel. de azért az is ütős jelenet volt amikor a navi csaj megmenti a tolószékes fulladózó srácot, a "látlak téged" szöveggel. az szerintem totál jó volt.
    meg szerintem scifi is, azért voltak benne elég jó ötletek, ha nem is újak
    persze ettől még totál béna film
  • blessyou #25
    Cameron rendezni tud, csak írni nem. Olyan lett, mint Lucas. Csak azért, mert valamikor csinált valami korszakalkotót, és abból milliárdos lett, még nem teszi zsenivé, csak legfeljebb jó üzletemberré. Az Avatar meg nem sci-fi, inkább egy egész estés családi mozi piszkosul sok pénzből leforgatva, történetileg nagyjából a Beethoven n-edik epizódjának szintjén.

    És nem az a baj, hogy sokat merít egy vagy néhány műből, hanem hogy nem próbálja új megvilágításba helyezni a történetet. A My Fair Lady is valójában a Pygmalion feldolgozása, de nem egy az egyben átültetése. De Luhrmann Rómeó és Júliájáról (a diCapriós változatról) sem gondolja senki, hogy önálló történet Shakespeare-hez képest csak azért, mert modern környezetben játszódik, és épp az lenne a baj, ha átneveznék a karaktereket meg kicsit megvariálnák a szöveget, és akkor úgy próbálnák eladni, mint eredetitől független mű.

    Az Avatarral pedig épp ez a gond, hogy annak próbál látszani, ami nem. Semmi olyan konklúziót nem tud felmutatni, amit nem tudtunk volna már korábban az "ihlető műből". A történet Disney-meséket megszégyenítő módon játszik biztonsági játékot. Egy pillanatra sem éreztem intenzív konfliktust a filmben, hiszen végig lehet érezni, hogy mi fog következni, és mi lesz a végkimenetel. az egyetlen jelenet, ahol konkrétan felvillantja valós értékvesztés lehetőségét a film, azt, hogy itt tétje van a dolgoknak, az a fa elleni támadás, nem véletlenül az igazából a film csúcspontja narratív szempontból, de végül ott sem történik semmi meghatározó.
  • Ender Wiggin #24
    Azért arra kéne valami épkézláb bizonyíték is, hogy Cameron nem tud rendezni. Jó, az mellékes, hogy az Akadémia nem ért veled egyet, mert én sem értek egyet az Akadémiával. De mi másért?
    Nem hagyja játszani a színészeit? Ennek ellenére van jó pár színész, aki 30 éve együtt dolgozik vele...
    A "nem tud rendezni, de nagy sztár" kategóriában szerintem Cameron nincs benne. Nolan, Fincher, Tarantino inkább...
  • gombabácsi #23
    ezek tök rossz érvek.
    nyilván egy szegény katona nem juthat mindenhez hozzá, ahogy ma se. gazdag vagy, egészségesebb vagy, tartja a mondás...

    sokkal jobb érv az, hogy teljesen logikátlan hogy akkor szedik elő a genetikailag azonos ikertestvért, amikor baj van. egy ilyen drága projektben tuti hogy kezdettől fogva őt is bevonták volna az egészbe

    de ez se sokat számít, nem az ilyenek miatt rossz film az avatar, hanem mert cameron nem tud rendezni és a színészeit nem hagyja játszani. nemrég néztem meg a T1-et az marha jó film azóta nem csinált jó filmet szegény cameron
  • paby88 #22
    nagyon bizakodó egyébként meg JAFFA KRÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ
  • IMYke2.0.0.0 #21
    Most akkor 48 vagy 60 FPS?
  • Ender Wiggin #20
    @cateran: biztos vannak, de egy kiszuperált katona számára megfizethetetlenül drágán, ez eszedbe jutott? ma sem kapja meg a legjobb rehabilitációt minden egyes katona.

  • Lapajka #19
    Na és? Az Avatar film 2010 -ben, is valami irdatlanul jó volt. Asszem mindjárt meg is nézem újra..
  • cateran #18
    Lebetuzom, mert latom tul elvont a dolog: Az emberiseg technologiai fejlettsege mar ott tart, hogy mas naprendszerekbe jar banyaszni, de meg kerekes toloszeket hasznalnak...kb mintha ma valakinek az amputalt keze helyere 1 kampo kerulne vagy a laba helyere 1 sima falab...ez nem igy mukodik.
    Eleve elegge hihetetlennek tartom, hogy nincsenek sejtregeneracios vagy testresz klonozos technologiajuk, ami azert a mai Foldon sem teljesen scifi....plane, ha kotodnek a hadsereghez akarmilyen szinten..
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2014.11.28. 23:05:18