MTI

Véleményezhető a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia

Elkészítette és a kormányzati honlapon közzétette az infokommunikációs szektor 2014-2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tárca augusztus 31-éig várja a dokumentum társadalmi egyeztetése keretében beérkező javaslatokat, észrevételeket.

Az NFM közleményében ismerteti: a stratégia célja, hogy teljes képet adjon a magyar információs társadalom jelenlegi viszonyairól, és ennek alapján meghatározza a szakterület fejlesztési irányait, a közpolitikai, szabályozási és támogatási teendőket a 2014-2020-as uniós tervezési ciklussal egybeeső időtávra, illetve számba vegye az ezek megvalósításához szükséges eszközöket, erőforrásokat. Az infokommunikációs hálózatok, eszközök, szolgáltatások egyre jelentősebben járulnak hozzá az állampolgárok életminőségének, a vállalkozások versenyképességének és az állami működés hatékonyságának javulásához. Az infokommunikációs és az IT-ipar alkotta szektor a magyar GDP mintegy 12 százalékát adja, az ágazatban foglalkoztatottak száma az OECD-országok többségével összevetve kiemelkedően magas Magyarországon - közölte a tárca.

Nemzetközi összehasonlításban ugyanakkor alacsony az infokommunikációs eszközök tudatos használata a hazai lakosság, illetve a kis- és középvállalkozások körében. A közlemény szerint Magyarország akkor lehet eredményes az Európai Unión belüli és a világméretű versenyben, ha az ágazat további fejlődését akadályozó tényezőket átgondoltan, következetesen lebontja. A törekvés hasznos eszköze, iránymutatója lehet a készülő infokommunikációs stratégia. A dokumentum végleges változata a tervek szerint a társadalmi egyeztetést követően, az idén ősszel születhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!