Berta Sándor

2014-től új CPU-gyártóra támaszkodik az Apple

Jövőre véget érhet az Apple és a Samsung együttműködése az iPhone és az iPad készülékek esetében. A dél-koreai konszern helyett a TSMC szállíthatja a processzorokat.

A The Wall Street Journal arról írt, hogy az Apple szerződést kötött a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) képviselőivel. Ez az információ a tajvani gyártó egyik menedzserétől származik. Kiszivárgott: a TSMC 2014-től 20 nanométeres gyártási eljárással készít CPU-kat az Apple számára. Az új chipek jóval kevesebbet fognak fogyasztani, mint a Samsung 32 nanométeres gyártási eljárással készülő termékei, amelyek az A5 és az A6 processzorok alapjául szolgáltak.

A TSMC menedzsere közölte azt is, hogy az Apple vezetőivel való egyeztetések már 2010-ben elkezdődtek. A CPU-k sorozatgyártása azért indul csak jövőre, mert az eddig készített chipek minősége nem felelt meg az Apple által támasztott magas követelményeknek. Amennyiben valóban megtörténik a partnerváltás, akkor ez az Apple életében jelentős mérföldkő lehet.

Az már 2011 szeptemberében ismertté vált, hogy a TSMC készíti a jövőben az Apple készülékek processzorait, a két cég ugyanis együttműködési megállapodást írt alá. Az 1987-ben alapított TSMC a világ legnagyobb független félvezető-gyártója. A vállalat már 2011 júniusában a következő generációs A6 chipek tesztelni kezdte. Tavaly októberben még biztosabbá vált, hogy az Apple chipgyártót vált, majd idén áprilisban a Samsung egyik helyi partnerének vezetője is megerősítette: a kaliforniai társaság szakít a Samsunggal. A dél-koreai konszern mellett a Foxconn is kikerülhetaz Apple beszállítói rendszeréből. Ugyanakkor jelzés értékű volt, hogy a TSMC tavaly augusztusban elutasította mind az Apple, mind a Qualcomm exkluzív, több mint 1 milliárd dolláros chipgyártási megállapodás-tervezetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kotomicuki #7
    Hát, gondolom, volt már pár perük egymás ellen (epül vs. szamszung) és mégiscsak nonszensz, hogy az gyártsa a procikat a férges gépekbe, ami lassan-lassan letolja őket a piacról! (Különben is, mé'r' nem tud másféle téglatestet tervezni, mint ők: állandóan csak őket másolja, ...mindenki!)

    Az intel kontra AMD "vitához":
    Ha nem jött volna az AMD - kínjában, mert tudjuk, hogy ő sem különb a kékeknél: pl. a rövid x2 éra, ugye - az "új" technológiáival - merthogy csak és kizárólag innen tud az intel/winfos hegemónia ellen tenni, ami szépen-lassan megölné őt - , akkor most 200k-ba fájna egy i5-ös proci és nem tudna többet egy hajdani P4-nél - ahogy erre is láttunk már, nem is egy példát tőlük!
  • sanyicks #6
    Igen az amd-től nyúltak: integrált memóriavezérlő, APU (amiről 2 éve még bőszen mondta az intel hogy neeemkell neeemkell), és a többi :)

    "Akiknel 4 ghz-en lassab egy fpu mint az intelnek 1,8-2-n."
    Talán azért lassabb, mert fele annyi FPU-van? :D bizony az amd procikban 2 magonként van 1 fpu, és nem jár minden mag mellé mint intelnél, szóval no shit sherlock ;) (egyébként azért mert az fpu feladatokra a gpu-t szánják, másrészt hogy ócsóbb legyen, és lett is).
    "Es a 6300-as fx-uk egy ketmagos i3 3220-al all pariban kb." höhöhö baromság max 1 szálon mivel ott 6ból 5 mag semmit sem csinál, amúgy még egy fx 4xxx-el sincs messze pariban, aztán az árakat összehasonlítva még annyira sem.

    Tudod azért az jelent valamit hogy az új konzolokban amd apu van, és az is, hogy az őskövület pc-s korlátoktól elszakadva, olyan szabadon lehet programozni, hogy az ezekre készült játékmotorok nem csak a grafikát számolják a gpu magokon, hanem a fizikát, és az AI-t is, gyakorlatilag mindent, a htpc-kbe szánt alacsony fogyasztású cpu magok csak lightos feladatirányítást végeznek.
    Ja meg kellett venniük az ati-t mert látták a jövőt, amit az zintel pc-n próbál hátráltatni a "mindenre használjuk cpu-t" marhaságával, bár ez érthető valamennyire hiszen a "nagy" intel képtelen összehozni egy értékelhető gpu-t, úgy is hogy annyit költ fejlesztésre mint az amd egész éves bevétele ;)

    Igen amd procijaim vannak 12 éve, és lesznek is amíg ők adják a legjobb ár/teljesítményt, márpedig itt az intel labdába sem tud rúgni, pedig minden gépújításkor megnézem.

    Az atomok simán hozzák a szintet ja... csak többet fogyasztanak, és retek drágák egy armhoz képest, és úgy egészben semmi értelmük, mert mobilon/tableten fordítva van ahogy desktopon: armra van minden, x86-ra semmi.
  • ugh #5
    Az x86 szegmensben is csak lenyulnak ja.
    Gondolom a nagy penge cegtol az amd-tol.
    Akinek meg kellet venni az atit hogy ne boruljon be es ami eltartja a cpu reszleget nagyjabol.
    Akiknel 4 ghz-en lassab egy fpu mint az intelnek 1,8-2-n.
    Es a 6300-as fx-uk egy ketmagos i3 3220-al all pariban kb.
    Gondolom amd tulaj vagy.

    Hozateszem, szerintem csak nem akar fizetni az arm technologiaert.
    Az uj atomok + siman hozzak a szintet.
  • ugh #4

    Az elso kommnetre valaszoltam, ahol az asztali szegmens emlitve lett.
    Ott meg az arm technologia egy kupac szar es az is marad.
    "Keveset eszik, viszont nem megy", mint a yugo.
  • sanyicks #3
    már letolták őket ;) próbálkozik az intel a mobilszegmensben, de nagyon nem megy nekik. Nincs semmi technológia amit lenyúlhatnának, egyszerűen az x86 a probléma.
  • ugh #2
    Biztos..
    Szarkazmus off
    Az intelnel 'ulyek ulnek es olbe tett kezzel varjak, hogy egy "fatengelyes" valami csak ugy letolja oket.
    Az intel amugy sem a mac-ekbol el.
    Javaslom az applenek a rockchipet :D
  • coolbboy83 #1
    Nemcsoda.... hamarosan itt a 64bit saját ARM alapú cuccuk is... nemcsodálnám, ha pár év mulva az Intel is röpülne a gépeikből...