Hunter

Egy UFO feljegyzés az FBI legnézettebb aktája

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodája, az FBI adatai szerint a legtöbbször megtekintett publikus aktájuk egy 1950-ből származó feljegyzés, ami három "repülő csészealj" és "legénysége" különös történetét beszéli el, melyek roncsait állítólag Új-Mexikóban találtak meg.

Az úgynevezett Hottel-feljegyzést először az 1970-es évek végén tárták a nyilvánosság elé az információ szabadsága jegyében, általánosan azonban csak 2011-ben vált hozzáférhetővé, amikor az FBI elindította nyilvános aktáinak online adatbázisát, a Vault-ot. A Vault indulása óta közel egymilliós nézettséggel rendelkező, 1950. március 22-i dátumú feljegyzést J. Edgar Hoovernek, az FBI akkori igazgatójának címezte Guy Hottel, aki akkor a szervezet Washington D.C. területi irodáját vezette. Hottel a Légierő egyik felügyelőjének beszámolójáról tett jelentést felettesének, a beszámolóban a felügyelő szintén egy elbeszélést továbbított a lezuhant UFO-król.

"A csészealjak kör alakúként írhatók le, középen kiemelkedéssel, megközelítőleg 50 láb (bő 15 méter) átmérővel. Mindegyikben három ember formájú testet találtunk, de csupán három láb (alig 1 méter) magasak voltak, egy rendkívül finom anyagú fémes ruhába öltöztetve. Minden test a vadászrepülő- és berepülő pilóták által használt anti-G ruhákhoz hasonló módon volt bepólyázva" - írja a feljegyzés, ami tökéletes bizonyíték lenne azok számára, akik "hinni akarnak".


Az FBI vezetése szerint azonban a Hottel-feljegyzés "nem bizonyítja az UFO-k létezését, csupán egy másod-, vagy harmadkézből származó állítás, amit sose vizsgáltak ki" - olvasható a napokban, március 25-én kiadott állásfoglalásban, hozzátéve, hogy a történetnek nincs semmi köze a hírhedt 1947-es roswelli-i szerencsétlenséghez, ami ugyancsak Új-Mexikóhoz fűződik.

Hoover a roswell-i eset után elrendelte ügynökeinek, hogy minden UFO észlelést vizsgáljanak ki, ennek ellenére a Hottel-feljegyzést állítólag nem követte hivatalos vizsgálat, ami az FBI állásfoglalása szerint azt jelzi, hogy " a washingtoni iroda még csak érdemesnek sem tartotta ezt a repülő csészealj történetet arra, hogy utána nézzenek".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vargagy #140
    Ha lehetne az eredeti témához is hozzászólni: Hottel ügynök nem azt mesélte el, hogy mit látott Roswellben, mert ott sem volt, akkor még az iskolapadot koptatta. Sokkal később pl. a kocsmában hallotta, hogy miről beszélnek az emberek, és mivel ez volt a dolga, jelentette a főnökeinek. Az FBI azt ismerte el, hogy volt egy ilyen jelentése, nem a helyszíni/szakmai vizsgálatának eredményét tette közzé. Az nem is az FBI dolga, hanem a légierőé.
  • teddybear #139
    "Amúgy a komcsik un ideológiája az is egyfajta hit. Amikor az egész alapját kitalálta Markszengelsz akkor az még tudományosnak nevezhető dolog volt, az akkori szinten. De ez az egész bemerevedett, a tanokat megkérdőjelezni is eretnekség volt, az államok monolit vezetése meg kitermelte a személyi kultuszt. Pl Kádár is lehetett akármennyire a szeretett vezér, az ami körülötte volt erősen személyi kultusz jellegű volt, még ha épp ő azt az imidzset vette is föl, hogy mennyire közel áll a kisemberekhez."

    A kommunizmus inkább egy filozófiai irányzat, amely a szociáldemokráciának egy változata. Az alapelvei még rokonszenveseknek is mondhatóak.
    Amit meg a "szeretett vezér" csinált vele, az meg tiszta diktatúra. Egészen más tészta.

    Ami pedig Kádárt illeti, járhattunk volna rosszabbul is. Volt a környéken egészen sok példa rá: Ceaușescu, Rákosi, Sztálin, Enver Hodzsa, stb.
    Diktátornak diktátor volt igaz, de olyan reálpolitikus is, amilyen mostanában nincs. Ja és ha megjátszotta magát, akkor egész életében, kihagyás nélkül tette. Mást még az utólagos ellenségei sem tudnak feltúrni róla, pedig próbálták.

    Archenemy meg téves úton jár. Egyrészt még nem láttam két egyforma vallási irányzatot, másrészt nem tudsz olyan vallási előírást idézni, amit kivétel nélkül minden vallás elfogad. Persze a legtöbb próbál olyan viselkedési normákat betartatni a hívőkkel, amik lehetővé teszik a békés egymás mellett élést, de a többségük azt se terjesztik ki a Föld minden lakosára, hanem csakis az adott kiscsoportra, a helyi falura, városra, vagy max az egész vallási közösségre.

    Tudod én állandóan látok olyan "keresztényt" aki minden vasárnap délelőtt családostól megy a templomba, de azt már nem hiszem el, hogy csak akár a mise alatt is csak a hitnek megfelelő gondolatok járnak a fejében.
    Gyerekkoromban úgy három fő csoportja volt a hívőknek.
    Az elsőben a ténylegesen hívők voltak, akik betűre betartottak minden előírást. Baromi körülményes volt velük együtt élni, mert az erőszakosabbak minket, kívülállókat is be akartak kényszeríteni a saját életformájukba.
    A másik csoport eljárt a misékre, de aztán egyáltalán nem foglalkozott a vallással. A legtöbben aztán vagy betartották a parancsolatokat, vagy nem.
    Aztán ott van a harmadik, akik ugyan kereszténynek nevezték magukat, de egyáltalán nem úgy viselkedtek. Ezek egyike volt az a szomszéd, aki rendszeresen verte a feleségét, gyerekeit, annyira, hogy gyakran a szomszédhoz menekültek előle. Egészen addig volt így, amíg egyszer ez a pasi utána akart menni a családnak a szomszéd házába, aki aztán alaposan megverte. Utána valamivel kevesebb baj volt vele, kisebb lett a szája. Végül részegen aláesett egy autónak, ami halálra gázolta.

    Szóval, abszolútumot semmilyen vallással kapcsolatban nem állíthatsz fel. Egyrészt a vallások nem egységesek, másrészt az ezekben hívő emberek is különböznek egymástól.
  • NEXUS6 #138
    Érdekes módon nekem tökre lejött, hogy mit akar mondani.

    És marhára nem hittérítésről, pláne egy adott hitre való megtérítésről szól az amit írt. Amúgy a komcsik un ideológiája az is egyfajta hit. Amikor az egész alapját kitalálta Markszengelsz akkor az még tudományosnak nevezhető dolog volt, az akkori szinten. De ez az egész bemerevedett, a tanokat megkérdőjelezni is eretnekség volt, az államok monolit vezetése meg kitermelte a személyi kultuszt. Pl Kádár is lehetett akármennyire a szeretett vezér, az ami körülötte volt erősen személyi kultusz jellegű volt, még ha épp ő azt az imidzset vette is föl, hogy mennyire közel áll a kisemberekhez.

    Szóval nem annyira a vallás nevében gyilkolnak előszeretettel az emberek. Sokkal általánosabb ez a jelenség és úgy fogalmazható meg, hogy egyesek eljutnak odáig, hogy egy eszme/gondolat által (legyen az akár bármennyire is tudományosan bizonyítva) feljogosítva érzik magukat mások életének erőszakos megváltoztatására, vagy egyenesen elvételére.
    Ezek az eszmék soxor azonban pozitívak is lehetnek, hiszen rendet hozhatnak egy olyan társadalomba, ami a káosz szélén áll.

    Én szerintem Archenemy csak arra akar rávilágítani, hogy nem a vallás, a hit, az eszme a jó vagy rossz, hanem hogy ismerjük magunkat, a saját motivációinkat, és akár még ha irracionális is a gyökerük, használjuk, mert adott esetben pont ez a racionális. Miközben bizonyos vallásnak, ideológiáknak, hiteknek, motivációknak a csípőből és vehemensen történő elutasítása is csak hit, irracionális, ráadásul aggresszív cselekedet.

    Szerintem
  • teddybear #137
    "Kétségkívül. Aztán van olyan is, ami pl. csak autósokra jellemző, a gázolás jellemzően ilyen. És? Mit sikerült ebből leszűrnöd? Hogy ötven év alatt az egész világon az összes elborult szekta összesen annyit gyilkolt, mint ahány papot, apácát meg szerzetest vertek agyon a Szovjetúnióban egy átlagos évben?"

    Egyrészt az orosz kommunisták bűnei nem mentik fel azokat akik a vallásuk miatt követtek el gyilkosságokat, másrészt nincs értelme létszámra összehasonlítani a két csoportot. Szándékosan nem említettem ugyanis a régebbi emberáldozó vallásokat, mert szerencsére ezek már jobbára kihaltak.

    "Te is valami olyan tévképzetben lehetsz, hogy én propagálom a vallásokat, vagy nem is tudom. Nem. Én higgadtan próbálom vizsgálni a vallások evolúciós szerepét, mivel nem hiteles számomra az itt jellemzően előforduló "dehá' azok mind HÜJÉK!!!" vélemény. Igen, a vallások hátrányait sokan, sokszor és részletesen kivesézték már, Neked is sikerült, gratulálok, ügyi vagy."

    Pedig éppen ezt teszed, azaz fogcsikorgatva próbálsz mindenféle, nem igazán megbízható forrásokkal alátámasztva téríteni. Ugyanakkor, egyáltalán nem mered kimondani, hogy tulajdonképp melyik vallásról is van szó. Mert hát van ám dögivel. Ráadásul a legtöbb nem igen ért egyet a másikkal. Sőt a követőik is igen gyakran tiporják lábbal a saját felekezetük tanításait.

    "Jó jó tudom, ne szóljak hozzád. Te pofázhatsz amit akarsz, én meg kussoljak, mit terjesztem itt az eretnek tanaimat :)"

    Tőlem? Jogod van hozzá. De azt nem értem, miért pont engem próbálsz megtéríteni. Nem fog menni, belőlem valahogy hiányzik az a lelki beállítottság, ami benned meg van. Például én igyekszem egyféle mércével mérni mindenkit, amit pedig az itt megszólók többsége nem tesz meg.
  • NEXUS6 #136
    Ha visszaolvasol az én álláspontom is az volt, hogy az un. vallásos és az un racionális ember között nincs jelentős különbség. A placebo nem annyira a meggyógyulni akarást szolgálja, sokkal inkább a hitet, hogy képes rá az alany. A mankót a racionális embernek, hogy ez mégsem kuruzslás (tudományosan nem igazolt, soxor hatástalan gyógyító tevékenység) az olyan mondatok adják, hogy a placebo működik, csak még a hatásmechanizmust nem ismerjük.

    Vagy is van egy gyógymód, ami hitre alapul, de ezen kívül mást nem ismerünk az egészről, vagy is gyak kuruzslás tudományos köntösben.:)
  • wraithLord #135
    :D

    @134 Nexus: A placebohatásban nagy szerepet játszik a MEGGYÓGYULNI AKARÁS. Szerintem a nem vallásosak is meg akarnak gyógyulni. :D
  • NEXUS6 #134
    És akkor vegyük figyelembe még pl a placebo hatásmechanizmusát kutatók legújabb eredményeit, hogy a placebo akkor is hat, ha tudjuk, hogy nincs benne hatóanyag, lényeges azonban, hogy orvos (gyak tekintély) írja föl!
  • NEXUS6 #133
    129-re ment
  • NEXUS6 #132
    Nekem úgy tűnik van itt 1-2 magát roppant racionálisnak és tudományosnak hívő ember, aki pont azt gondolja, hogy csak a halálfélelem az oka. Max még a zembeributaság, meg geciség, persze mint tudományos kategóriák.:D
  • NEXUS6 #131
    Ja, te már csak tudod.;) Úgy értem persze, hogy rengeteget olvastál róluk. Ott van pl az a tudományos társaság, a scientológusok vagy kik.