Berta Sándor

Marad a The Pirate Bay elleni blokád Finnországban

A fellebbviteli bíróság döntése értelmében a TeliaSonera és a DNA internetszolgáltatók kötelesek a jövőben is blokkolni a The Pirate Bay (TPB) oldalaihoz való hozzáféréseket.

Az ítélet ellen lehetőség van fellebbezésre, ebben az esetben az ügyet a Finn Legfelsőbb Bíróság tárgyalná, azonban egy ilyen kereset benyújtása - különösen a korábbi határozatok tükrében - gyakorlatilag értelmetlennek tűnik. Amennyiben nem lesz fellebbezés, úgy a finn felhasználók 80 százaléka nem érheti el a TPB-t és az ott kínált tartalmakat.

A TeliaSonera és a DNA folyamatosan jelezték, hogy nem hajlandók a cenzúrának eleget tenni. A mostani ítéletből azonban kiderült, hogy amennyiben nem tesznek eleget a korábbi döntésben foglaltaknak, úgy naponta akár 100 000 eurós pénzbüntetéssel is sújthatók, ezt pedig aligha kockáztatják meg. A második lehetőségük, hogy megvalósítják a blokádot, míg a harmadik, hogy fellebbeznek. Miután korábban az Elisa nevű internetszolgáltató is elbukott egy hasonló ügyben a legfelsőbb bíróság előtt, így a harmadik lehetőséget szinte azonnal el is lehet vetni.

A Torrentfreak szerint a Copyright Information and Anti-Piracy Centre (CIAPC) nevű jogvédő szervezet most már biztos abban, hogy sikerült a legtöbb helyi kalózt elrettentenie a TPB használatától. A CIAPC 2011-ben perelte be a zeneipar nyomására az Elisát, amivel az volt a célja, hogy a bíróság kötelezze a céget a The Pirate Bay rendszereihez való hozzáférések blokkolására. A finn legfelsőbb bíróság tavaly novemberben utasította el az Elisa fellebbezését, így jogerőssé vált, hogy az internetszolgáltatók kötelesek blokkolni a The Pirate Bay elérését az országban. Ezt követően a fájlcserélőket is célkeresztbe vették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vaszilij Artyom #7
    Kit érdekel a magyar szinkron?!
  • lammaer #6
    Hát igen, tele van magyar szinkronos filmekkel és sorozatokkal, tényleg jobb mint az ncore :)

    Amúgy érdekes, én évek óta használom a TPB-t, soha egyetlen fake torrentbe nem futottam... lehet hogy csal a kecskepornós szekcióban sok a fake :)

    Mindenesetre megnézem amit javasolsz, jó tudni néha új trackereket. Nekem amúgy mostanában a bt.3dmgame.com jön be, a 3dmgame-sek mostanában sok olyan játékkal is foglalkoznak (pl kevésbé neveseb cuccok patchei) amikkel mások nem nagyon.
  • Vaszilij Artyom #5
    Miért ne működne?

    A Turbo egy VPN szerver, minden VPN vagy Proxy szerverrel elérhető az oldal. Aztán addig amíg elindítasz egy letöltést ez bőven jó
  • scarabeus86 #4
    Itt UK-ban is blokkolva van a tpb, ezért felraktam az Opera böngészőt és bekapcsoltam rajta a turbo módot, azóta betölt rendesen az oldal. Ha ugyanez Finnországban is működik, akkor no problem.
  • Vaszilij Artyom #3
    A TPB kb 4 éve használhatatlan. Tele van FAKE torrentekkel.
    Ellenben az 1337x.org... Veri az összes itthoni oldalt beleértve a BH-t és az ncoret is.
  • drsx #2
    A "felhasználókat célkeresztbe vevő" jogtiprókkal azt kellene csinálni, amit Mátyás király a gömöri nemesekkel: kihajtani mindet a földre kapálni! Akkor legalább valami hasznosat is csinálnának.
  • cateran #1
    Eskuszom tisztara olyan erzes, mintha a TPB lenne az egyetlen nyilt, nemzetkozi torrentoldal....