Szekeres Viktor

Rendezőt kapott a Föld utolsó élő férfijáról szóló film

Úgy tűnik nemsokára elkezdődhet Yorick történetének megfilmesítése, hiszen a Föld utolsó életben maradt férfijáról szóló film terve végre rendezőt kapott.

Úgy tűnik, hogy végre megmozdult valami az Y, az utolsó férfi (Y: The Last Man) című többszörös díjnyertes képregénysorozat mozis feldolgozása ügyében. Erre pedig abból következtethetünk, hogy a New Line Cinema stúdió szerződést kötött Dan Trachtenberg, hogy rendezze meg a filmet. Trachtenberg neve valószínűleg keveseknek cseng ismerősen, ami nem is csoda, hiszen eddig jórészt reklámfilmek készítésével foglalkozott, bár biztosan akadnak, akiknek a 2011-es Portal: No Escape stáblistájáról rémlik, hiszen ő rendezte a rövidfilmet.


Az Y, az utolsó férfiból már majdnem egy évtizede terveznek mozifilmet készíteni, az első koncepciók nem sokkal Brian K. Vaughan képregényének 2002-es debütálása után születtek meg. A mozifilm-verzió forgatókönyvét Matthew Federman és Stephen Scaia írta - egy elsőfilmes írópárosról van szó, akik korábban olyan tévésorozatok stábjában dolgoztak együtt, mint a Charlie angyalai, a 13-as raktár, a Tökéletes célpont vagy a Jericho.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #1
    Ez a videó nagyon bejövős, akárcsak a játék.