Berta Sándor

Online élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozhat a német posta

A DHL Paket vezetője elmondta, hogy 3-4 éven belül új, egész Németországra kiterjedő szolgáltatással akarnak jelentkezni: gyakorlatilag internetes szupermarketté alakulhatnak át.

Andrej Busch, a német posta csomagküldő szolgálatának számító cég vezérigazgatója megerősítette, hogy teljesen új területen is ki akarják próbálni magukat: 2016-tól online élelmiszer-kereskedelemmel bővülne a portfóliójuk. Az új szolgáltatást május óta tesztelik és többek között együttműködnek a Gourmondo.de, a mytime.de és a biodirect.de portálokkal. A DHL nemrég többségi tulajdonrészt szerzett az Allyouneed.com online szupermarketben. A felsorolt platformokon bárki megrendelheti még munkába indulás előtt az általa kiválasztott ételeket, majd azokat a DHL estére kiszállítja neki.

"Ezek a projektek azt mutatták eddig, hogy az emberek egész jól fogadják a csomagszállításnak ezt az új fajtáját. Természetesen van az érintett cégekben bizonyos szkepticizmus, már csak azért is, mert egyszerűen senki nincsen hozzászokva ahhoz, hogy az élelmiszereket online vásárolja meg. A kétkedés ugyanakkor sok esetben lelkesedésbe csap át, mert az ügyfelek rájönnek, hogy mennyire kényelmes ez a bevásárlási mód" - emelte ki a menedzser.

Busch hozzátette, hogy az olyan különleges kihívások, mint a friss élelmiszerek, tejek és zöldségek szállítása megoldható feladatot jelentenek a számukra. A szállítási idők kellően rövidek, de természetesen döntő lesz, hogy a csomagszállítások időpontjában legyen otthon valaki. Ez a projekt is azt mutatja, hogy a levelek és csekkek terén régen egyeduralkodónak számító posta ma már szinte mindent megpróbál a túlélés érdekében, még ha az egyes ötletek nem is illenek a profiljukba, s első hallásra bizony furcsának vagy mosolyogtatónak tűnnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dluinet #1
    Okos ötlet, mért más boltok termékeit vigyék ki, amikor a sajátjukat is kiszállíthatják.