Hunter

Az idén zsugorodott az ózonlyuk

Az elmúlt két évtizedet tekintve az idén mérték a második legkisebb kiterjedést a Déli-sarkvidék fölött tátongó ózonlyuk esetében, ami ezzel együtt is Ausztrália területének közel háromszorosát teszi ki.

A NASA és az ugyancsak amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) műholdas mérései szerint a Földet védő ózonpajzs átlagos mérete 17,9 millió négyzetkilométer volt. "Az idén egy kicsit melegebbek voltak az Antarktisz fölötti felső légrétegek, ami azt eredményezte, hogy kisebb volt az ózon kiürülés, mint tavaly, amikor hidegebb volt" - taglalta Jim Butler, a NOAA Földrendszer Kutató Laboratóriumának munkatársa.

A déli-sarkvidéki ózonlyuk, ami rendszerint augusztusban alakul ki, szeptember végén, október elején érve el legnagyobb kiterjedését, az idén szeptember 22-én érte el legnagyobb méretét, 21 millió négyzetkilométert. Összehasonlításként a legnagyobb lyukat 2000-ben mérték, ekkor 29,8 millió négyzetkilométer volt.

A veszélyes ultraibolya sugárzástól védő ózonrétegben az 1980-as években kezdtek éves rendszerességgel kialakulni a lyukak a klór-fluor-karbon gázok, vagyis a CFC-k hatására. A CFC-ket egykor általánosan használták a hűtőgépekben és az aeroszolos dobozokban, mára azonban szinte egyáltalán nem alkalmazzák, köszönhetően az 1987. szeptember 16-án aláírt nemzetközi egyezménynek, melyet az ózonréteg elvékonyodásával kapcsolatos globális aggályok hoztak létre.Mindezek ellenére még egy évtizedet kell várnunk az antarktiszi ózonréteg visszatérésének első jeleire, a teljes helyreállására pedig csak 2060 környékén számíthat az emberiség, összegzett Paul Newman, a NASA tudósa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #18
    Inkább estek volna egymásnak..

    Azért azt kétlem hogy a múlt héten hagyták volna abba a kísérleti atomrobbantásokat a nagyhatalmak... és kötözködés előtt: nem is két hete. :D

    Az hogy csökkent valamelyest a lyuk odalent fent, az egy pozitív dolog, de ez csak egy év volt. Ha még követi ezt 10 másik ilyen eredmény akkor lehet elkezdeni örvendezni.
  • A1274815 #17
    Nem téveszme.Két faktorra vezethető vissza:
    - a nagy erejű nukleáris detonációk, rengeteg port emelnek fel az ózonrétegig, valamint hírtelen nagy légáramlatot okoznak az ózonrétegbe is.
    - a magaslati detonációk felszabaduló röntgen-sugárzása ami az energia (~90%-a a maradék meg neutron és gamma) jobban pusztítja az ózonréteget, mint az UV sugárzás.

    P.S.: atomerőmű párti vagyok mielőtt rámtámadnál, és úgyvélem az, hogy nagyobb hatalmak nem estek egymásnak közvetlenűl 70 éve, a nukleáris fegyvereknek köszönhető.
  • wraithLord #16
    Pl.: - Felküldenek egy műszert ballonnal a sztratoszférába, az kálium-jodiddal reagáltatja az ózont, és a keletkezett áramerősség nagyságából következtetnek az ózon ottani mennyiségére (gondolom kell hozzá kalibráció, amit előtte laborban megcsinálnak). Vagy ugyanezt repülőről...
    - Vagy a földről mérik, hogy a sztratoszférán mennyi UV hatol át, és éri el a földfelszínt.
    - Vagy műholdak segítségével spektrométeres technikával monitorozzák a sztratoszférából, az ózonréteg által visszavert UV sugárzás mennyiségét.

    Nagyon nagy vonalakban így...
  • Chris05 #15
    Értem. Köszi az infót, nem tudtam.
  • KopaszIsten #14
    Engem az érdekelne, hogy hogyan tudják kimutatni egy adott terület fölött az ózon réteg vastagságát. (think)
  • Vol Jin #13
    Neked meg a negro világít a szádban. :-)
    Könnyezek a röhögéstől. :-D Nem veled nevetek, hanem rajtad röhögök, ha nem értenéd. :-D
  • polarka #12
    Csak arról van, szó hogy az ózon "élettartama" csökken, vagyis a fogyása növekszik. így az új egyensúlyi mennyiség kisebb lesz. Ha ez nem 0, akkor nyilván a csökkenés vagy a fogyás mértéke függ az aktuális sűrűségtől (különben 0-ra fogyna el). Tehát, attól még, mert valahol van valamilyen negatív visszacsatolás abból még nem következik, hogy az elegendő mértékű az eredeti egyensúlyi állapot fenntartásához.
  • bvalek #11
    A szolárium egészségtelen, de a mikrózáshoz nincs semmi köze.
  • Vol Jin #10
    Onnanhogyazatomelpusztíccsaavilágot.
    Sokan gondolják azt, hogy nem szabad mikroval melegíteni az ételt, mert rádioaktívak leszünk tőle, és ezért egészségtelen a szolárium is.
  • Molnibalage #9
    Ez a téveszme honnan származik...?