MTI

Varga Béla cáfolja, hogy a kuruc.info tulajdonosa lenne

Nem tulajdonosa a kuruc.infónak, de "baráti szívességként" ő jegyeztette be saját nevére a portált az Egyesült Államokban - ezt állítja a helyi honlapnak adott nyilatkozatában a kaliforniai Healdsburgben élő Bela Varga, akit az atlatszo.hu oknyomozó portál kedden közzétett írásában nevezett meg, mint a kuruc.info valódi tulajdonosát.

A healdsburg.patch című, a több mint 11 ezer lakost számláló városka internetes hírlap szerkesztőjének, Keri Brennernek adott, a világhálóra pénteken felkerült nyilatkozatában Bela Varga kategorikusan kijelentette, hogy nem tulajdonosa a kuruc.infónak. Közlése szerint alapvetően abban állt a közreműködése, hogy 2008-ban saját nevén ő regisztráltatta a kuruc.infót, valamint bankszámlát nyitott a honlapnak. Úgy fogalmazott, hogy az amerikai regisztrációval és a bankszámla megnyitásával szívességet tett magyarországi barátoknak.

"Segítettem nekik 2008-ban, amikor a kormány bezárta őket, és nem tudtak bankszámlát nyitni" - mondta Varga, aki 1988 óta él az Egyesült Államokban. A 49 éves férfi közölte, hogy rendszeres kapcsolatot tart fenn a kuruc.info üzemeltetőivel, de nem ellenőrzi a honlapon megjelenő tartalmakat és nem vesz részt az anyagok megjelentetésében. A honlap üzemeltetőinek megnevezésére azonban nem volt hajlandó, azt állítva, hogy "védi biztonságukat".

Varga kijelentette, hogy a magyar hatóságok nem kedvelik és szélsőjobboldalinak tartják a kuruc.infót. Úgy fogalmazott, hogy a honlap "különféle csoportokra - beleértve a +zsidókat, cigányokat és a magyarokat+ - összpontosítja kritikáit", olyanokra, akikről a szerzők úgy gondolják, hogy "különböző gaztetteket követtek el". Varga szerint a kuruc.info szerzői közül húsz körüli a "nácizmus felé hajlók" száma, de "a többiek mérsékeltebbek". "Ez egy korlátozásoktól mentes honlap" - mondta Varga, hozzátéve, hogy nagyra értékeli a szólásszabadságot.

"Egy egészséges társadalomban el kell tűrnünk a nézetkülönbségeket. Mindaddig, amíg békés módon fejezik ki panaszaikat" - fejtette ki Bela Varga a healdsburg.patch honlapnak nyilatkozva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #6
    Pont most betonozza be magát a fidesz minden fronton, még a választási törvényt is a saját pártjára szabja, itt már csak nagyon nehezen lesz rendszerváltás, valszeg marad a viktorácia 2014-ben is, van annyi befolyásolható hülye, aki még mindig hisz neki és rászavaz majd.
  • Tetsuo #5
    :DD Hofitol van ugye? Es mennyire igaza van meg ma is, minden aktualis.
    Jo lenne mar tenyleg egy rendszervaltas!
  • Narxis #4
    Nailyenugysincs
  • Nailyenugysincs #3
    nem tom mi a baj itt hiszen minden tele van szabadsággal. hiszen szabad országban szabad emberek vannak akik azt mondják amit szabad
  • kiralysanyi #2
    Meg bizony, immár 65 éve...
  • Vorpal #1
    "Egy egészséges társadalomban el kell tűrnünk a nézetkülönbségeket." akkor itt meg is bukott a dolog Magyarországon.