Napi Online

Eltűnik a 40 Wattos hagyományos izzó is

A bolti készletek kifogytával már negyvenes égőt is hiába keres majd a boltokban az, aki ragaszkodik a hagyományos villanykörtéhez, miután annak a gyártását is leállították az EU-ban. Kiskapu azonban maradt azoknak, akik nem barátkoztak meg az energiatakarékosabb megoldásokkal.

Különösebb feltűnés nélkül célba ért augusztus végével egy indulásakor igen sok vitát kiváltó uniós akció: szeptember elsejével le kellett állítani már a negyvenes villanyégők előállítását és nagykereskedelmi értékesítését is, és ezzel megszűnt a hagyományos izzók gyártása az Európai Unió országaiban. A 2008 decemberében bevezetett intézkedés értelmében először a százas égőket vonták ki a forgalomból, utána következtek a hatvanasok, most pedig már a negyvenesekből se rendelhetnek újat a boltok, ha kifogynak a készletekből.

Az Ecodesign direktíva szerint a megszokott villanykörtéket azért kell eltüntetni, mert a bennük felhasznált energiának csak 5 százalékából lesz fény, a többit hő formájában adják le, jelentősen növelve a környezeti lábnyomot, ezért energiatakarékos égőkre kell őket cserélni. Más kérdés, hogy az utóbbiak beszerzése általában jóval drágább − igaz, az élettartamuk is jóval hosszabb −, és a kibocsátott fény sok esetben barátságtalan. A vevők azt is kifogásolni szokták, hogy az új csodalámpák a régieknél lassabban érik el a teljes fényerőt, egy-két perc is eltelik a lámpa felkapcsolása után, ami például a mellékhelyiségeknél kínos lehet, de biztonsági szempontból se megnyugtató. Arról nem is beszélve, hogy egyes új izzókban higanyt használnak, aminek mérgező hatásáról még a laikusok is hallottak már.

A megszokotthoz olyannyira ragaszkodnak a fogyasztók, hogy az utolsó napokban még az igazán környezettudatos Németországban is roham indult a bolti készletekért − a Die Welt szerint volt, aki raklapszám vitte a villanykörtéket −, jóllehet hírek szerint már megtalálták a kiskaput is. Az EU-direktíva ugyanis a "háztartási célú" hagyományos villanyégőkről szól, a speciális területeken használtakról nem, sőt rögzíti is, hogy ilyeneket továbbra is tarthatnak a boltok. Ezeket az erősebben megmunkált, ütésállóbb izzókat jellemzően ipari létesítményekben, építkezéseknél alkalmazzák, de kertekben, szaunákban is; a szupermarketek általában nem tartanak ilyet, ám szakboltokban, webáruházakban könnyen hozzáférhetőek − hívta fel a figyelmet a Telegraph.


A lakásokba is bekerülhetnek az ipari célú hagyományos égők - kérdés, mit szólnak a biztosítók

Kicsit ugyan drágábbak, mint a már tiltott gyümölcsnek számító hagyományos villanykörték, de nem annyival, mint az energiatakarékos csodák − és még ha az utóbbiak hosszabb távon jobban megérik is, a vevőt első körben az érdekli, mennyit kell a kasszánál hagynia. A brit lap által megkérdezett kereskedők szerint rengetegen keresik az ipari célú égőket és a gyártók is jelentősen megnövekedett igényekről számoltak be. Az eladók különféle módon jelzik, hogy ezek a lakásokban is megfelelnek − bár a megfogalmazásra általában ügyelnek, nehogy felelőssé lehessen tenni őket baj esetén.

A brit mérésügyi hivatal − az uniós direktíva szigetországi végrehajtásának a felelőse − közleményben figyelmeztetett is: a fogyasztóknak ügyelniük kell arra, hogy ne használjanak ipari célú lámpákat lakásukban, hiszen a gyártók is közölni szokták, hogy azok nem erre valók. A háztartási biztosítások feltételeiben is megjelenhet − figyelmeztetett a hivatal −, ha valaki ilyen lámpákkal világít otthonában.

Az elmúlt két évben az Auchanban folyamatosan erősödik a takarékos kompakt izzók forgalma − mondta lapunknak Gál Judit, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs menedzsere. A fogyasztók nyomon követik a régi izzók fokozatos kivonását a kiskereskedelemből, így jellemzően megnő azok forgalma, amelyek gyártása vagy utánpótlása megszűnik − bár a 60 wattos termékekből még most is találni az üzletekben. Emellett azonban évről évről nő az energiatakarékos termékek forgalma, ami annak is köszönhető, hogy a régiek kivonásával arányosan csökken az áruk. Az összforgalmat tekintve ma már az Auchan boltjaiban több fogy a kompakt izzóból, mint a régi fajtából.

Magyarországon is évek óta szeptemberre esik a hagyományos fényforrások kivonása a kiskereskedelmi forgalomból, a százas és a hatvanas égők után jövő januártól már negyvenest sem lehet forgalomba hozni − elvileg. Gyakorlatilag azonban még a hatvanas körtékből is van forgalomban, a kiskereskedelem erősen beraktározott annak idején a termékből. A CBA ugyan nem a villanykörte-vásárlók fő területe, ám az üzlethálózatban is kapható még a hagyományos fényforrásokból. Fodor Attila, a cég kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, a tapasztalataik szerint a fogyasztók megszokták a helyzetet, a kivonások közismertek, ennek ellenére nem szokott emelkedni az érintett termék forgalma −, sőt inkább csökken, amivel arányosan nő az energiatakarékos fényforrások értékesítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gosub #54
    ha ismernéd a kompakt fénycső vagy LED működési elvét akkor nem írnál ilyet. És az tény hogy egyik sem tökéletes fehéren világít, mindegyik színkeveréssel állítja elő a fehéret. Ebből adódik a színminőségi probléma, ami lehet hogy számodra vallási kérdés számomra egyszerűen fizika!

    Itt van egy izzólámpa színképe:


    Ez meg a kompakt fénycsőé:


    De ezen a címen bővebben.

    Vagy nézzük a wikipédián hogyan is néz ki a színképe egy izzónak és egy fénycsőnek.
  • caius marius #53
    Persze, hogy drágább. Azért mert ezt akarják. Hova is jutna szegény Shell, BP, Mol, stb. ha kiderülne, hogy sokkal sokkal olcsóbban is lehet ajutózni.
    Szegények mind éhenhalnának. A villanymotornál olcsóbbat még nem találtak ki.
  • Komolytalan #52
    30 LE-s villanyverdát nem biztos hogy megvennék az emberek. Az autó luxus és élvezeti cikk - ezért adnak érte annyi sok pénzt, amennyit. Egy használati cikket nem lehetne töredékéért sem eladni, és a villanyverdák (vagy normális hibridek, amelyek valamennyit tudnak menni belsőégésű motor nélkül) előállítási költsége jelenleg 1.5-2x a hagyományosakhoz képest.
  • Komolytalan #51
    Szerintem inkább az a baj, hogy te vallási alapon közeledsz a témához, így a tények sem győznek meg.
  • Cleawer #50
    Igen, aláírom, hogy a zárt lámpalest árt, de akkor a fénycső miért bírja, ha elvileg ugyan az a technológia (fénypor+ ionizálás), csak nincs benne elektronika?
    Lehet IP68as CFet kéne keresni (:

    A teljesen nyitott csillárban is megdöglött 3.

    Ha legközelebb járok ilyen bolt környékén nézek 6500K-s osramot, hátha.
  • gosub #49
    Sajnos a működése folytán mindegyik színez. A led is. Az a baj hogy ez az egész kizárólag a pénzről szól nem a környezetvédelemről. Ettől 1%-ot sem fog csökkenni az erőművek termelése. Sőt gyanítom, hogy hosszú távon még jobban terheljük a természetet ezzel a rengeteg elektronikai hulladékkal. A cikkben lévő hantzatos kijelentés miszerint a villanyáram 20%-a világításra megy el jól hangzik. De arról már nem ír, hogy ennek hanyad része írható a hagyományos izzók számlájára. Jó nagy rész közvilágítás (ami energiatakarékosnak mondható), jó nagy rész munkahelyi ami legtöbb helyen CF vagy sima fénycső esetleg halogén... így már egész másképp fest az otthonokból kiszorított bűnbakknak kikiáltott hagyományos izzó a maga kb 1-2% százalékával!
  • duke #48
    "de ha lehet az EU-ban 2000-4000 cm3 autót kapni akkor 100 wattos wolfram izzót is lehessen gyártani és venni!"

    A feleslegesen nagy teljesitmenyu autokat is tiltani kene, mint az wolfram izzokat. Hasonloan az egokhoz, evrol evre csokkenteni kene a maximalis teljesitmenyt, es tomeget. Egeszen addig, amig eljutunk a max 30LE-s elektromos autokig. Remelem az izzok utan most ez jon.
  • duke #47
    Nagyon sok fele kompakt fenycso van, biztos hogy talalnal olyat aminek jo a szine. Nem sok kompakt fenycsovet hasznalt, de meg egyikkel sem volt ilyen problemam, lehet hogy csak szerencsem volt. Amugy meg a kompakt fenycsoveket el kell felejteni, a ledeke a jovo.
  • zserrbo #46
    Tegnap megnéztem pár esetet CF vs wolfram izzó. A 15W-os és a 60W-os közt nem vettem észre különbséget, csak annyit h a 75-ösnek picit erősebb a fénye. A 100W-os kategóriában a hagyományosnak melegebb volt a fénye aláírom barátságosabb volt, de a lakásban levő nappali fényhez nekem jobban hasonlított a CF. Tudja a fene nekem tök mind1 melyik.
  • gosub #45
    Engem és a családomat, meg a munkatársaim is zavarja otthon a kompakt fénycső. Leginkább a színek amiket a tárgyak produkálnak. Pl. ebédlőből, konyhából mindannyian száműzték. Én csak próba képen tettem az ebédlő asztal fölé kompakt fénycsövet, de a feleségem hamar észrevette, hogy olyan furcsa színe van a kajának, műtőasztalos. A saláta, uborka egyenzöld. No meg a fehér fal nem fehér, a fehér abrosz nem fehér a fehér írólap nem fehér, néha kicsit rózsás lilásnak látszik, néha meg zöldesnek. Hogy nem hülyeséget írok azt a digitális fényképezőgépek is alátámasztják, mert ezekben az irányokban mérik mellé a fehéregyensúlyt.

    Amúgy meg aki a világításon akar spórolni az tegye, szíve joga, de ha lehet az EU-ban 2000-4000 cm3 autót kapni akkor 100 wattos wolfram izzót is lehessen gyártani és venni!